6. fejezet

Így átölelve néztük végig a filmet. Jó kis vígjáték volt, de valahogy nem nagyon tudott lekötni most.
- Mit szólsz még egy filmhez? - kérdezte Hyukie miután ez véget ért.
- Én benne vagyok - mosolyogtam rá.
Hyukie felkelt, odament a dvd-hez és betett egy másik filmet a lejátszóba. Elkezdődött a film, de már a zenéje is igencsak gyanús volt. A következő jelenetnél felsikítottam és Hyukie mellkasába fúrtam a fejem.
- Megijedtél? - kérdezte kisimítva egy tincset az arcomból.
- Igen. - néztem rá riadt tekintettel.
- Nincs semmi baj, ez csak film. - nyugtatgatott.
Óvatosan kilestem, de megint ez ijesztő jelenet jött, gyorsan visszakaptam fejem, Hyukie biztonságot nyújtó mellkasára.
- Ez horror - néztem rá panaszosan - utálom a horror filmeket.
- Tényleg? - nézett rám hatalmas, csodálkozó tekintettel, de szája sarkában apró mosolyt jelent meg, hiába próbálta leplezni.
Szörnyű gyanú kezdte befészkelni magát agyamba.
- Lee Hyukjae, te ez direkt csináltad nem igaz? - emeltem fel fejem, hogy egyenesen a szemébe tudjak nézni.
- Én? Ugyan dehogy! - adta az ártatlant, de én átláttam rajta.
- Na várj csak, ezt még megbánod! - indultam meg felé kaján mosollyal arcomon.
- Hé, mire készülsz? - kérdezte kissé aggódva.
- Majd mindjárt meglátod! - majd letámadtam és csikizni kezdtem, ahol értem.
- Hééé, hagyd abba! - fuldokolt a nevetéstől - nagyon csikis vagyok.
- Ez a büntetésed! - kuncogtam és még jobban belelendültem.
Hyukie hirtelen elkapott és maga alá fordított.
- Most én jövök! - csillantak fel szemei.
- Neeee! - sikítottam fel, de Hyukie már támadott is. Próbáltam védekezni, mondanom sem  kell teljesen hasztalanul.
- Kérlek hagyd abba! - fogtam könyörgőre néhány perc után, már tényleg nem bírtam.
- Rendben. - adta meg magát, majd lehajolt hozzám. - Jól vagy?
- Igen. - hazudtam. Még se mondhattam neki, hogy arcomtól alig néhány centiméterre lévő arcától máris megemelkedett a pulzusom és szívem úgy zakatolt akár egy száguldó gyorsvonat. Még mindig csípőmön ült, kezével magát támasztotta meg két oldalamon. Még mindig arcom vizslatta, láttam, ahogy tekintete ajkamra téved és ott megpihen. Még lélegezni se mertem. Még közelebb hajolt hozzám, már csak milliméterek választották el egymástól ajkainkat.
Brrrrrr, rántott minket vissza a valóságba a mobiltelefon csörgése.
- A francba - tápászkodott fel Hyukie, hogy megnézze, ki az a barom, akinek pont most kellett hívnia.
- Szia Hae - szólt bele a telefonba - igen, minden rendben... tudom...oké...szia.
Letette a telefont, majd rám emelte tekintetét. Reménykedni akartam benne, hogy még ott folytathatjuk, ahol az előbb abbahagytuk, de tudtam, hogy a pillanat varázsa már elszállt.
- Sora, ami az előbbit illeti...én nagyon sajnálom, egy pillanatra elvesztettem a fejem, nem fog többet előfordulni. - szabadkozott, de nem tudtam leolvasni arcáról vajon tényleg annyira bánja, mint ahogy azt mondja.
- Semmi baj - ültem fel az ágyon, még soha nem éreztem magam ennyire kínosan.
Percekig csak zavartan bámultunk magunk elég, majd Hyukie hirtelen felpattant, és valami olyasmit motyogott,  hogy elmegy zuhanyozni. Az este hátralevő részében végig úgy éreztem, hogy kerül, tartotta velem a két lépés távolságot. És valamiért nem tudtam kiverni a gondolatot a fejemből, hogy mindez Hae miatt van. Miután vele beszélt változott meg ennyire. De vajon miért utál engem Hae? Legalábbis miért van ellene, hogy én meg Hyukie összejöjjünk? Vagy csak beképzelem az egészet? Egészen belefájdult a fejem, így hát jobbnak láttam, ha lefekszem. A másnap se volt sokkal jobb. Reggelinél rám mosolygott Hyukie, de nem tudott átverni, tudtam milyen az amikor igazán mosolyog és ez inkább volt kényszerű, mint szívből jövő. Este megjött Donghae. Nem tudtam mit várjak tőle és ez kissé aggasztott. De hamar kiderült mire számíthatok. Hűvös volt akár egy jégcsap és világosan éreztette velem, hogy nem vagy más számára csupán egy elvégezendő feladat. De azt az egyet a javára kell írnom, hogy a biztonságomra nagyon ügyelt. Többször is körbejárta a házat és szinte sosem tévesztett szem elől. Filmnézéssel és olvasással töltöttem a következő két napot, lévén Donghae nem igazán a szavak embere.
Így hát nem csoda, hogy szinte hálát rebegtem az ég felé, amikor este megjött Siwon és leváltotta Donghaet. A következő nap reggel ínycsiklandozó illatok csalogattak ki a szobámból. Követtem az orrom, ami egyenesen a konyhába vezetett.
- Jó reggelt - üdvözölt Siwon jókedvűen mikor meglátott - mindjárt kész reggeli!
- Isteni az illatuk! - szimatoltam a levegőbe. - Ja és jó reggelt neked is.
Siwon megterített, befejezte a főzést, aztán asztalhoz ültünk. Vele teljesen más volt a légkör. Kedvesen kérdezgetett reggeli közben az elmúlt napokról, Hyukie majdnem csókjáról mélyen hallgattam, Donghaeről kapcsolatosan pedig próbáltam a lehető legdiplomatikusabban válaszolni.
- Hoztam valamit. - vett elő a táskájából egy dobozt - Tudsz budokozni?
- Nem nagyon. - pislogtam rá zavartan.
- Akkor most megtanítalak - kacsintott rám. - Hidd el jó móka lesz.
- Rendben. - mosolyodtam el.
- Oké, akkor légyszives vidd be a nappaliba és vedd ki a táblát meg a korongokat hozzá addig én elpakolok.
- Oké.
Bementem és kiraktam a táblát meg a korongokat, ahogy Siwon kérte. Mivel még nem jött meg, kicsit jobban körülnéztem. A kandalló tetején egy családi képet pillantottam meg. Egy fiú és egy lány volt rajta a szüleivel. A fiú 12 év körüli lehetett, mindannyian boldogan mosolyogva néztek a kamerába. Éreztem, ahogy könnyek gördültek le az arcomon. Haza akartam menni, hiányoztak a szüleim. Vajon látni fogom még őket.
- Ez Disneylandban készült Párizsban - hallottam meg Siwon hangját a hátam mögött.
- Igazán boldognak tűntök a képen.
- Ez az egyetlen közös családi nyaralásunk, bár ez sem annak indult. - kihallottam Siwon hangjából a keserűséget.
- Hogyhogy? - érdeklődtem.
- Tudod édesapám egy nagy cég tulajdonosa, és rengeteget dolgozik. Ez is az egyik üzleti útja volt, ahova minket is magával vitt. Hamarabb meg tudtak egyezni mint, amire számított így a maradék 3 napot együtt töltöttük. Bejártuk egész Párizst, sosem felejtem el azt a három napot.
- Siwon - fordultam felé. Valami vigasztalót akartam mondani, de semmi nem jutott az eszembe. Lám senki élete sem tökéletes. Siwon ellenben rögtön észrevette, hogy sírtam.
- Sora mi a baj? - kérdezte aggódva.
- Semmi. - ráztam meg a fejem. - Csak eszembe jutottak a szüleim. De már jól vagyok! - mosolyogtam rá.
- Biztos? - kérdezte kissé kétkedve.
- Persze. Inkább játszunk.
- Rendben. Meglátod élvezni fogod.
És Siwonnak igaza volt. Egész hamar belejöttem és nagyon szórakoztató volt. Siwon az elején visszafogta magát és arra fókuszált, hogy mindenre megtanítson, a végén egész jól belejöttem. Hamar elrepült az idő, szinte észre se vettük és már este lett.
- Mi lenne, ha holnap folytatnánk? - nyújtóztatta ki Siwon a végtagjait.
- Rendben. Én is eléggé elfáradtam.
- Azért jól érezted magad?
- Nagyszerűen. Köszönöm Siwon.
- Igazán nincs mit - mosolygott rám ugyanazzal a meleg mosolyával, amelyet kezdtem nagyon megszeretni. - Akkor holnap innen folytatjuk.
- De holnap én nyerek! - jelentettem ki határozottan.
- Majd meglátjuk! - nevetett.
- Siwon, kérdezhetek valamit? - néztem rá félénken.
- Persze.
- Donghae miért ilyen hűvös velem? Talán megbántottam valamivel?
- Nem Sora, ez nem ellened szól. Tudod Donghae mindenkivel ilyen.
- De veletek úgy tűnt nem.
- Mi már régóta ismerjük egymást.
- De van valami oka a viselkedésének? - próbáltam tovább puhatolózni.
- Ne haragudj Sora, de erről ott kell megkérdezned. - láttam rajta, hogy kényelmetlenül érzi magát, ezért nem erősködtem tovább.
- Értem. Köszönöm Siwon és ne haragudj, hogy szóba hoztam.
- Ugyan semmi gond.
Az ágyamban feküdve a beszélgetésünkön gondolkodtam. Biztos voltam benne, hogy Donghae viselkedésének van valami oka és abban is, hogy ő maga ezt soha nem fogja nekem elárulni. De volt valaki, akiből tudtam ki tudom szedni, amit tudni akarok.