Sora szemszöge
Mikor magamhoz tértem, egy sötét, kis szobában találtam magamat. Szememnek kellett egy kis idő, hogy megszokja a félhomályt, pár perccel később aztán körbe tudtam nézni börtönömben. Az amúgy is barátságtalan helyiség nyirkos falait csak még rémisztőbbé tette szürke színük. Egy asztalon, széken, meg a matracon kívül, amin feküdtem, csupán egy ósdi lámpa lógott le a plafonról. Csend honolt, de ez a csend most ijesztő, zavaró, fájdalmas volt. Szörnyen sajgott a fejem, ujjaimmal óvatosan megérintettem a tarkóm, egy kis púp volt ott, ahova az ütést kaptam. Felálltam, hogy kissé megmozgassam végtagjaimat, aztán mikor úgy éreztem kiállt már a zsibbadás testemből, visszaültem a matracra és vártam. Mást nem igen tehettem.
Nem tudom mennyi idő telhetett el, mikor nyílt az ajtó és egy férfi lépett be rajta. Felkapcsolta a lámpát, én pedig a hirtelen jött nagy fénytől hunyorogni kezdtem. Aztán ahogy közelebb jött és az én látásom is egyre jobban kitisztult, felismertem a férfiban Kyuhyunt. Ösztönösen hátrálni kezdtem, de a mögöttem húzódó falnál nem volt tovább.
- Ne aggódj, nem bántalak...most még. – húzta gúnyos mosolyra száját. – Egyenlőre még kellesz nekünk.
Nem válaszoltam semmit, görcsösen összeszorítottam ajkaimat, és kényszerítettem magam, hogy arcom nyugodt legyen. Nem akartam, hogy lássa rajtam félelmem.
- Gyere, valaki látni akar! – megfogta karom és felrántott a földről. Felszisszentem a fájdalomtól, de ő nem foglalkozott vele csak rángatott tovább magával. Kilépve börtönömből egy lépcsőn mentünk fel, ekkor értünk a földszintre. Még egy emelettel feljebb mentünk, aztán Kyu jobb oldalt bekopogott rögtön az első ajtón.
- Tessék. - hallatszott bentről a válasz, mire Kyu benyitott.
- Á a vendégünk. – állt fel íróasztala mögül egy magas, fekete hajú férfi, elém sietett, majd üdvözlésképpen meghajolt. – Engedje meg, hogy bemutatkozzam. Kim Heechul vagyok. Isten hozta nálunk kisasszony. Kérem nézze el ezt a kis kellemetlenséget.
Ahogy arcára néztem akaratlanul is felsikkantottam, nem tudtam eldönteni, hogy csak játszik velem, vagy őrült. Még Sungminnál is borzalmasabb volt, egyre jobban féltem. Mögötte egy fess, barna hajú férfi beszélt telefonon, úgy tippeltem ő lehet Leeteuk. A férfi egy pillanatra hátrafordult, végig nézett rajtam, tekintete nem sok jóval kecsegtetett. Még egy személy volt a szobában. Talán ő lehetett a legmagasabb mind közül. Ám az ő arca sokkal kedvesebb volt, már-már barátságos, amikor ránéztem, kedvesen rám mosolygott, na ezt végképp nem tudtam hova tenni. De hiába gondolkodtam, nem tudtam rájönni ki lehet, Siwon róla nem beszélt, talán egy új tag, találgattam. Nem volt időm tovább morfondírozni ezen, Heechul újra felém fordult.
- Nincs kedved velem ebédelni?
Köpni-nyelni nem tudtam, mégis mit akar tőlem?
- Nos, akkor ezt igennek veszem. – mosolyodott elégedetten. – Kyu, kísérd a hölgyet az ebédlőbe.
Az említett személy viselkedése még mindig hagyott némi kívánnivalót maga után a nőkkel való bánásmód terén, ugyanis megint karomnál fogva ragadott meg, hogy áthúzzon az ebédlőbe.
- Sajnálom, hogy meg kell ölnünk magát, pedig olyan kedves hölgynek tűnik – közölte velem Heechul csak úgy, egyszerűen két fogás között.
- Hát akkor esetleg eltekinthetnénk ettől az eshetőségtől. – szedtem össze minden bátorságom, hogy válaszoljak neki.
- Azt sajnos nem lehet. – mosolygott rám olyan édesdeden, mintha csak azt mondta volna, hogy nem veheti meg nekem azt a aranyos kis plüss macit, amit múltkorjában megígért. Egyáltalán nem úgy nézett ki mint valami bűnöző. Az volt a félelmetes benne, hogy nem volt félelmetes.
- Hát kisasszony köszönöm a vacsorát. Sajnálom, hogy többet nem találkozhatunk. – szomorodott el, majd felállt az asztaltól és kiment az ebédlőből. Kyuhyun újra megjelent, hogy visszaráncigáljon börtönömbe. Egészen estig nem történt semmi, akkor Kyu meghozta a vacsorám és hozott egy kis vizet is. Másnap se történt semmi említésre méltó, kivéve talán az, hogy az ebédet ezúttal az ismeretlen barna hajú férfi hozta. Letette az asztalra a tálcát, rám mosolygott megint azzal a meleg mosolyával, majd távozott. Egyáltalán nem tűnt hidegvérű bérgyilkosnak. Este még Kyu meghozta a vacsorám, de többször nem néztek be hozzám. Nem volt kedvem enni, így csak félretoltam a tálcát. Hyukiera, Siwonra és Haera gondoltam, és reménykedtem, hogy eljönnek értem. De vajon tudják egyáltalán hol vagyok? Ha azt se tudják hol keressenek, hogy fognak megtalálni? Sosem fognak tudni kiszabadítani, sírtam el magam. Ráadásul azt se értettem minek tartanak még életben, ha egyszer meg akarnak ölni. Vajon mire kellhetek még nekik? Kérdések, melyekre talán már sosem kapok választ.
Másnap délben megint az az ismeretlen férfi jött, de most még furcsább volt mint tegnap.
Lerakta elém a tálcát, de ma sem volt kedvem enni. Hozzá se nyúltam az ételhez, csak nekidőltem a falnak és elnéztem a másik irányba.
- Egyél Sora, szükséged lesz az erődre. - szólt hozzám kedvesen.
Csodálkozva bámultam rá.
- Egyél! - mondta még egyszer, majd mielőtt bármit is mondhattam volna elhagyta a szobát.
Teljes össze voltam zavarodva. Ki ez a férfi? És miért törődik egyáltalán velem? És mihez kellene erősnek lennem? Rengeteg kérdés kavargott a fejemre, de egyikükre se tudtam a választ. Másnap délben szinte már vártam, hogy ő jöjjön, mindenféleképpen választ akartam kapni kérdéseimre. De csalódnom kellett, ezúttal Kyu jött. Ez annyira elkedvetlenített, hogy megint nem volt kedvem enni, de aztán mégis csak rászántam magam. Én magam sem értettem miért, de valahogy bíztam az ismeretlenbe. Késő délután volt már, mikor hangokat hallottam, aztán pedig lövések dörrentek. Ijedten húzódtam be a szoba sarkába mikor kinyílt az ajtó. Az ismeretlen barna hajú férfi lépett be, majd egyenesen hozzám sietett.
- Ne aggódj, nem akarlak bántani, de most velem kell jönnöd. - megfogta a kezem és felhúzott a földről. - Maradj mindig szorosan mögöttem. Kiviszlek innen.
- Ki vagy te? - kérdeztem zavartan miközben követtem.
- A nevem Zhou Mi és rendőr vagyok. De nincs időnk most erre, majd később mindent megmagyarázok. Tudom, hogy semmi okod rá, de bíznod kell bennem.
- Rendben. - bólintottam. Ám ekkor beugrott valami. Ezt a nevet már hallottam. Méghozzá Siwontól. Nem, ez csak valami véletlen egybeesés lehet, ráztam meg a fejem. Vagy mégse? De hisz ez lehetetlen!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése