5. fejezet

Közel két óra múlva megérkeztünk Chonjuba. Kedves kis városnak tűnt, csendes volt és nyugalmas. Siwonék nyaralója a város másik végében volt, egy kissé félreesőbb helyen. Hát ahhoz képest, hogy csak egy nyaraló volt, nem fukarkodtak az építőanyaggal az biztos. Hatalmas volt már maga a terület is, elől gyönyörű szép kerttel, hátul pedig egy hatalmas házzal. Siwon elővette a kesztyűtartóból a távirányítót, megnyomott egy gombot, mire a vaskapuk maguktól kitárultak. Hihetetlenül szép látvány tárult a szemem elé, akár mint valami mesében. A kertben rengeteg fajta virág volt, szépen ágyásokban elhelyezve, sövények borították a kert szélét és baloldalt egy kis szökőkút állt. Lehetett látni, hogy szakavatott kezek munkája ez, nyilván hivatásos kertész viseli gondját a kertnek. Siwonra pillantottam. Rejtély számomra ez az ember. Úgy tűnik gazdag családból származik, mégsem úgy tűnik mint valami vállalat örököse vagy ilyesmi lenne. Vagy talán második fiúgyermek a családban azért? De akkor is, ennyi pénzből vígan elélne egy tucat fiú is. Siwon leállította az autót, kinyitotta az ajtót, majd segített becipelni a bőröndjeimet. A ház belülről is csodaszép volt. Nagyon elegáns, mindenhol drága, antik bútorokkal, ízlésesen berendezve. Belegondolni se mertem, ha a nyaraló ilyen, milyen lehet a házuk.
- Helyezd magad kényelembe, – mosolygott rám. -  Bocs a bútorok miatt, anyu a régi dolgok megszállottja.
- Semmi gond, nagyon szépek!
-  Gyere megmutatom a szobádat.
Elindult felfelé a lépcsőn, én pedig követtem.  A lépcső tetején elfordultunk jobbra, majd benyitott a második ajtón. Mikor beléptem kissé meglepődtem. Ez a szoba nem úgy volt berendezve mint a lenti helységek. Antik cuccnak nyoma se volt. Rendes ágy szekrénnyel, szemközt a falra szerelve plazma tv, egyszerű lámpa a mennyezeten.
- Nem erre számítottál, igaz? – nevetett Siwon.
- Nem, én csak... - jöttem zavarba.
- Semmi gond, ez az én szobám, azért néz ki így. Gondoltam itt jobban éreznéd magad mint egy 18 századi múzeumban.
- Kösz Siwon! – mosolyodtam el én is.
- Lemegyek összeütök valami harapnivalót, addig nyugodtan rendezkedj be. – azzal Siwon magamra hagyott. 
Kinyitottam a bőröndöm, kipakoltam néhány szükséges holmit, aztán lementem a földszintre.
- Ne haragudj, de csak rizs volt itthon meg valami zacskós szósz - nézett rám bocsánatkérően, mikor beléptem az ebédlőbe.
- Semmi gond, jó lesz az is. Úgyse vagyok nagyon éhes. 
- Azért egyél valamit, rendben? Ha Hyukie megjön, elugrok vásárolni.
- Mikor jön? - kaptam fel a fejem nevének hallatára.
- Holnap reggel. Kétnaponként fogjuk váltani egymást. Mindig itt lesz veled valaki.
- Értem. És Kyuval kapcsolatban van már valami hír?
- Sajnos még semmi.
- Oh. - csalódott voltam.  Nem úgy tűnt, hogy egyhamar megoldódik ez az ügy.
- Ne aggódj, hamarosan elkapjuk. Most pedig gyere ülj le, és egyél! - bement a konyhába és kihozott két adag ételt.
Vacsora után elmentem fürdeni, aztán rögtön le is feküdtem, hulla fáradt voltam, és igazán kimerítő volt ez a nap.
Reggel már magasan járt a nap, mikor felébredtem. Lemásztam a földszintre, hogy egy kis kávét öntsek magamba, hátha attól magamhoz térek.
- Siwon merre vagy? - kiabáltam bele a síri csöndbe.
- Siwon nincs itt, elment vásárolni - hallottam egy ismerős hangot a hátam mögül. Megpördültem, és igen, Hyukie állt mögöttem.
- Szia. Látom megjöttél. - konstatáltam, mintha nem lett volna elég nyilvánvaló.
- Szia.
Néma csend telepedett ránk, mindketten feszengve álltunk egymással szemben, végül Hyukie törte meg a kínos helyzetet.
- Sora, sajnálom, hogy nem mondtam meg az elején az igazat, nem akartalak becsapni vagy ilyesmi.
- Semmi baj. Felejtsük el.
- Rendben. Tudtál rendesen aludni?
- Igen, úgy aludtam, mint, akit kiütöttek.
- A tegnapi nem után ez nem csoda.
- Kyuról nincs hír?
- Még nincs, de ne aggódj megtaláljuk, nem engedem, hogy bajod essen!
Bólintottam, kívülről próbáltam nem mutatni, de belül nagyon féltem. Hyukie mégis észrevehette, mert odalépett hozzám és átkarolt. Odasimultam mellkasához és beszívtam bőre illatát. Olyan megnyugtató érzés volt a karjaiban lenni.
- Khm - hallottuk hátunk mögül, ijedten riadtunk szét. Siwon állt az ajtóban, kezében két nagy jól megpakolt szatyorral.
- Siwon...kaptál mindent? - kérdezte zavarában Hyukie.
- Igen. - nézett rá rosszallóan, majd eltűnt a konyhában, hogy kipakoljon.
 - Elmegyek átöltözni.
- Megyek segítek Siwonnak kipakolni.
Szinte egyszerre mondtuk, zavartan néztünk egymásra majd mindenki elment a maga dolgára. Mire ismét lejötte, az ebédlőasztal meg volt terítve és ínycsiklandozó illatok szállingóztak a levegőben. Leültünk és nekiálltunk megreggelizni.
- Mmmm Siwon ez mennyei. Nem is tudtam, hogy ilyen jól tudsz főzni.
- Pedig nem is én vagyok a szakács otthon - nevetett. - Kíváncsi vagyok mit esztek majd ebédre.
- Mert? -csodálkoztam.
- Hát Hyukie nem egy főzőzseni.
- Hééé, azért valamit össze tudok majd ütni!  - vetette oda sértődötten.
- Á nem gond, majd én főzök. - mosolyogtam rá.
- Akkor én indulok is - közölte velünk Siwon reggeli után.
- Várj kikísérlek. - szólt utána Hyukie.
- Jó utat Siwon - búcsúztam el tőle.
Pár perc múlva Hyukie visszajött a házba.
- Mit szeretnél, mit csináljunk? - nézett rám várakozóan.
Mondjuk újra a karodba zárhatnál, álmodoztam, de hangosan csak ennyit kérdeztem.
- Te mit szeretnél?
- Hmm mi lenne ha csinálnánk pattogatott kukoricát és megnéznék valami jó kis filmet? Láttad Siwonnak milyen plazma tv van a szobájában?
Tipikus pasi, sóhajtottam fel.
- Rendben.
- Vagy te valami mást szeretnél?
- Nem, nem ez jó lesz.
- Akkor tiéd a kukorica én meg addig kiválasztom a filmet.
Na szép, még abba sincs beleszólásom milyen filmet nézünk meg. Kimentem a konyhába megcsinálni a kukoricát, majd mikor kész lett felballagtam a szobába. Hyukie valami akciófilmet választott ki.
- Nagyon jó film meglátod!
Leültünk az ágyra egymás mellé, hátunkat a párnáknak döntöttük, lábunkra helyeztük a kukoricát.
- Indíthatom a filmet? - kérdezte Hyukie.
- Aha. - bólintottam.
Megnyomta a távirányítón a lejátszás gombot és elkezdtük nézni a filmet. Pár perc múlva Hyukie motoszkálni kezdett. Majd arra lettem figyelmes, hogy karját vállamra helyezi és magához von.
- Nem baj ugye? - homlokomon éreztem meleg leheletét.
- De-dehogyis. - nyögtem, olyan hevesen dobogott a szívem, hogy azt hittem menten kiugrik a helyéről. Talán mégis egész jó lesz ez a mozizás.

4. fejezet

- Sora... – lépett oda hozzám Hyukie. – Te lennél a szemtanú? – csodálkozott.
- Mégis elmagyaráznád mi folyik itt? – kérdeztem enyhén ingerült hangon, figyelmen kívül hagyva kérdését.
- Igen, máris. Szóval igazából nem a Bűnügyi Osztály nyomozója vagyok, illetve ott kezdtem, de azóta már átkerültem a Gyilkosságiakhoz.
- És ezt mégis mi a francért kellett eltitkolni? - csodálkoztam.
- Mert a legtöbb lány megretten tőle.  Én pedig nem akartalak megijeszteni. Megtetszettél.
Nagyon aranyos volt ahogy elpirult, de esküszöm nem normális ez a srác.
- Te hülye vagy! – mondtam ki vélemény nemes egyszerűséggel.
- Inkább szerelmes  - kuncogott mögötte Siwon.
- Pofa be! – nézett rá villámló szemekkel Hyukie.
- Oké erre most nincs időnk – lépett előrébb Donghae – Sora egy gyilkosság szemtanúja, a legfontosabb, hogy biztonságba helyezzük.
- Ez mégis mit jelent? – kérdeztem bizonytalanul.
- Azt, hogy védőőrizet alá kerülsz.
- Ami azt jelenti...?
- Hogy éjjel-nappal veled lesz valaki.
- Értem.
- Uram, velem jönne egy pillanatra? – jött oda ez egyik rendőr Siwonhoz.
- Igen, persze. Mindjárt jövök. – szólt oda a fiúknak, majd követte a rendőrt a hullához.
Ahogy jött visszafelé már az arckifejezéséből látni lehetett, hogy valami gond van.
- Siwon mi a baj? – szegezte neki a kérdést Hyukie.
- Van egy E betűs vágás a hullán.
- Kyu!
Siwon bólintott.
- Az ő kézjegye, minden kétséget kizáróan.
- Akkor nagyobb a baj mint hittük – nézett rám aggódó tekintettel Hyukie.
-  A háziőrizet itt nem lesz elég! – fordult felém Donghae is.
- Mégis elárulnátok miről beszéltek? Ki ez a Kyu? És miért letettek hirtelen ilyen idegesek?
- Kyu egy veszélyes bérgyilkos. Alvilági körökben csak Evil néven ismerik őt, kézjegye pedig egy E betű amit rajta hagy minden hullán.
- Kyu nem szokott tanúkat hagyni maga után, – vette át a szót Siwon Hyukietól – már az is piszok nagy mázli, hogy ezt megúsztad.
- És akkor most mi lesz? – hangom egy oktávval feljebb kúszott a kelletténél, kezdtem egyre jobban bepánikolni. Reggel még normális életem volt, most megy egy bérgyilkos üldöz, akinek egyetlen célja, hogy megöljön engem.
- Elviszünk egy biztonságos helyre! – jelentette ki határozottan Hae - nem mondhatod el senkinek, hogy hol vagy.
- De mi lesz a munkámmal? Nem hagyhatok csak így itt mindent!
- Pedig kénytelen leszel.
- De...
- Akkor most dönts el: mi fontosabb, a munkád vagy az életed? – nézett rám Donghae villámló szemekkel.
- Az életem természetesen – nyögtem halkan.
- Siwon menj el Sorával a lakására és szedjétek össze a legszükségesebb holmijait, utána pedig gyertek a rendőrőrsre. Mi addig tüzetesen átvizsgáljuk a helyszínt.
Hyukie mondani akart valamit, de Donghae egyetlen intéssel leállította őt.
- Erre most nincs időnk.
- Indulhatunk? – fordult felém Siwon.
- Igen – bólintottam.
- Mehetnénk a te autóddal? Egy rendőrautó igencsak feltűnő lenne és most semmivel sem szabad magadra vonnod a figyelmet.
- Persze. Itt parkolok pár autónyira – mutattam az utat Siwonnak.
- Én vezetek, oké? – mosolygott rám.
Visszamosolyogtam rá, előkotortam a slusszkulcsot és átadtam neki. Talán jobb is így, nem igen tudnék most a vezetésre koncentrálni. Az utat csendben tettük meg a lakásomig. Próbáltam igencsak kusza gondolataimat rendben tenni. Túl sok minden történt, túl rövid idő alatt. Hamar megérkeztünk a lakásomhoz, Siwon is velem tartott.
-  Kérsz valamit inni? – kérdeztem tőle miután beléptünk lakásba.
- Kösz semmit. Pakolj csak nyugodtan.
Kivettem az egyik utazóbőröndöm és elkezdtem pakolni. Hirtelenjében azt se tudtam mit vigyek. Mintha egy utazásra menne az ember, de mégse. Miután úgy gondoltam elpakoltam minden szükséges cuccot, szóltam Siwonnak, hogy indulhatunk. 10 perc múlva már a rendőrörsön ültem. Hallgattam, ahogy felettem épp a további sorsomról döntenek. Hát nem volt épp kellemes. Egyszerre csak egy rendőr keveredett mellém.
- Elnézést kisasszony, megnézné ezeket a képeket? – tolt elém egy albumot – És ha bármelyikben felismerné az elkövetőt kérem szóljon.
Elkezdtem lapozni az albumot, a negyedik oldalon megakadt a szemem egy férfin, igen ő volt az.
- Ez az alakot láttam – mutattam a rendőrnek  is.
Siwonék a hátam mögül nyújtogatták a nyakukat, hogy ők is lássák a képet.
- Most már 100%, hogy Kyu volt az. – összegezte a tényt Hyukie. 
- Akkor nincs más hátra mint biztonságba helyezni Sorat. - jelentette ki Siwon.
- De mégis hova? - morfondírozott Hyukie.
- Siwon nektek van egy nyaralótok lent Chonjuban, igaz? - érdeklődött Hae.
- Igen. Ez nem is rossz ötlet. Csendes, nyugodt környék. - csettintett ujjával Siwon.
- Akkor ezt megbeszéltük. Akkor le is viszem Sorat.
- Nem Hyukie, majd Siwon leviszi.
- De...
- Semmi de, ő tudja pontosan hol a nyaralójuk. Mi pedig nekikezdünk kideríteni hol lehet Kyu.
- Oké akkor mi indulunk is. Mehetünk? - fordult felém Siwon.
- Igen, indulhatunk.
- Vigyázzatok magatokra! - mondta Hyukie le sem véve tekintetét rólam.
- Ne aggódj nem lesz semmi baj. - veregette meg barátja vállát Siwon.
- Ha leértetek hívj fel! - kérte Hae.
- Oké, sziasztok!
- Sziasztok!
Kimentünk a parkolóba Siwon autójához. Még a szám is tátva maradt mikor megláttam fekete Audiját. Bepakoltuk a bőröndöket és elindultunk Chonjuba. Útközben leengedtem az ablakot és a tájat bámultam.
Elindultam az ismeretlenbe és fogalmam sem volt mit hoz számomra a holnap. Az eddig precízen felépített életem egy pillanat alatt darabjaira hullt, csak reménykedhettem benne, hogy épségben megúszom mindezt.

3. fejezet

Micsoda gyönyörű nap, nyújtózkodtam egyet ágyamban. És nemcsak azért mert hétágra süt a nap. Bár tény, hogy ez is közrejátszott benne, de már alig vártam az estét. Tegnap nagyszerűen éreztem magam és reméltem ez ma megismétlődik. Lassan ott tartottam, hogy kezdtem hálát érezni a tolvaj iránt, amiért megpróbálta ellopni a táskám. Legszívesebben lustálkodtam volna még egy kicsit, de kelnem kellett. Egy új szárnyat adunk át a hotelban néhány hét múlva és addig még rengeteg a tennivaló. Egy nagy lendülettel felültem az ágyban és igyekeztem nem visszahanyatlani  a csábító, meleg, puha párnák közé. Felöltöztem, gyorsan bekaptam valamit, aztán indultam a munkahelyemre. Szerencsére nem volt időm az estén izgulni, a sok tennivaló teljesen lefoglalt. Végül este fáradtan rogytam irodai székembe. Fél 7, néztem órámra, jobb lesz, ha sietek. Összeszedtem a cuccaimat, lesiettem a parkolóba és bevágtam magam az autóba. Szerencsére nem laktam messze a szállodától, így hamar hazaértem. Gyorsan lefürödtem, megmostam a hajam, majd belebújtam valami kényelmesbe. Egy egyszerű, világoskék, térd fölött végződő spagettipántos ruha mellett döntöttem.  Most már csak Hyukienak kell megérkeznie. Elérkezett a 8 óra, de Hyukie még nem volt sehol. Nem baj, néhány perc késés igazán nem számít. Eltelt újabb fél óra, de még mindig semmi, kezdtem egyre türelmetlenebb lenni! Újabb fél óra elteltével mérgesen pattantam fel a székről. Mégis mit képzel magáról? Hogy tudott így átverni? Mérges voltam rá, dühös és csalódott. A tegnap este után azt hittem kedvel. Akaratom ellenére könnyek szöktek szemembe, végigfolytak arcomon, hogy aztán felszívódjanak a nappali puha szőnyegében.  Egy heves mozdulattal letöröltem könnyeim. Nem fogok miatta sírni, csak azért sem!  Átbújtam pizsamámba és lefeküdtem aludni. Ám hiába volt fogadalmam, mégis könnyes arccal aludtam el. Másnap rosszkedvűen ébredtem. Szerencsére ma is rengeteg munka akadt a hotelban, így se időm, se energiám nem maradt, hogy Hyukiera gondoljak. Este későn értem haza és semmi másra nem vágytam minthogy bedőljek az ágyba és egy jót aludjak. De ahogy kiléptem a liftből, ledermedtem a meglepetéstől, az ajtóm előtt Hyukie állt.
- Hát te mit keresel itt? – kérdeztem tőle olyan hűvösen, amennyire tellett tőlem.
- Szeretnék elnézést kérni a tegnapi miatt – húzott elő egy nagy csokor vörös rózsát a háta mögül – ezt neked hoztam bocsánatkérésem jeléül – nyújtotta felém a csokrot.
- De gyönyörűek! – mosolyodtam el, aztán észbe kaptam, na nem, ennyivel nem fogod megúszni .
- És tegnap mégis hol voltál? – kérdeztem kissé morcosan.
- Ne haragudj, de közbejött egy bankrablás és mire végeztünk mindennel, már olyan késő volt, hogy nem akartalak zavarni.
- Értem – motyogtam. Nem is gondoltam rá, hogy a munkája is közbeszólhatott, én meg totál letámadtam szegényt. Rémes vagyok.
- Joggal gondolhattál rosszat rólam, de sajnos nem volt meg a telefonszámod, hogy ideszólhassak. Viszont ezt a hiányt sürgősen pótolhatnánk – mosolygott rám félénken.
- Máris - vettem elő a mobilom, miközben biztató mosolyt küldtem felé, tudatva, hogy nem haragszom rám. Számot cseréltünk, aztán Hyukie elköszönt.
- Akkor én most megyek is, és a vacsorát feltétlen bepótoljuk! Hívni foglak!
- Rendben. Várni fogom! Jó éjt!
- Jó éjt!
Hyukie eltűnt a lépcsőfordulóban és pedig kizártam az ajtót és bementem a lakásba. Már nem is voltam olyan fáradt, ezért fürdés után olvastam még egy kicsit az ágyban. A következő napok rengeteg munkával teltek. Már alig vártam, hogy átadjuk az új szárnyat és egy kis nyugalom költözzön az életembe. Ugyanakkor nagyon izgatott is voltam, szerettem alkotni, valami újat létrehozni, nagyon vártam, hogy lássam a kész  művet! Hyukie az egyik nap írt egy sms-t, hogy nem felejtett el, de rengeteg munkájuk van és amint kissé lecsillapodnak a kedélyek rögtön hívni fog. Akkor még nem is sejtettem, hogy sokkal előbb fogunk találkozni és teljesen más körülmények között mint ahogy én azt elképzeltem.  Este 8 óra volt. Az esti megbeszélés igencsak elhúzódott és már alig bírtam nyitva tartani a szemem a fáradtságtól. Lebotorkáltam a parkolóba és elindultam a kocsim felé, amikor fékcsikorgásra lettem figyelmes, majd egy férfi futott el nem messze előttem. Nyomában egy másik férfi, kezében pisztoly. Dermedten figyeltem az eseményeket. A második férfi utolérte az elsőt, leteperte, majd két golyót eresztett belé. A látvány teljesen letaglózott, mozdulni se bírtam. A férfi megtörölte a pisztolyt , a zsebébe süllyesztette, majd megfordult és hirtelen szembe találtuk magunkat egymással. Némi meglepettség ült ki az arcára, kezét újra zsebébe süllyesztette és én éreztem mindjárt végem van, de a végtagjaim egyszerűen nem akartak engedelmeskedni.
- Sora, hát te mit csinálsz még itt ilyen későn? – hallottam meg egy ismerős hangot a hátam mögül.
Megfordultam.
- Dongwoon.
Ennél többet nem bírtam mondani. Mire visszafordultam a pisztolyos férfi már eltűnt.
- Valami baj van? – vizslatta arcom Dongwoon – Olyan sápadt vagy. 
Csak kinyújtottam előrefelé a karom, Dongwoon abba az irányba nézett és előrébb lépett néhányat.
- Te jó ég! – kiáltott fel mikor meglátta a hullát – Nyugi Sora, máris hívom a rendőrséget.
Tárcsázott és míg a rendőrök kiértek hozott nekem egy pohár vizet.  Leültem a földre, hátam nekitámasztottam egy betonoszlopnak. Ilyeneket eddig csak filmen láttam, soha nem gondoltam volna, hogy egyszer élőben is tanúja leszek egy gyilkosságnak. Dongwoonon is láttam, hogy nehezen dolgozza fel a történteket. Csak ültünk némán egymást mellett. A ránk telepedő csendet végül egy rendőrautó szirénája törte meg. Dongwoon felállt és a rendőrök elé sietett.  Valamit magyarázott nekik és felém mutatott.  Az egyik rögtön a hullához sietett és erősítést kért, a másik pedig odajött hozzám.
- Kisasszony el tudná mondani mi történt?
- Iigen - tápászkodtam fel - ma este nagyon sokáig dolgoztam és épp jöttem az autómhoz mikor megláttam egy férfit elfutni előttem majd mögötte egy másikat, pisztollyal. Majd a második férfi utolérte az elsőt, leteperte és lelőtte. Aztán meglátott engem, ha Dongwoon nem éppen akkor érkezik biztos, hogy lelőtt volna.
- Értem kisasszony. Le tudná írni milyen volt a férfi?
- Magas, vékony, rövid barna hajú és önelégült mosolya van. Szabályosan kirázott a hideg tőle, mintha egy démon mosolygott volna rám.
- Köszönöm kisasszony, egyenlőre ennyi. Nemsokára megérkeznek a nyomozó urak is. Bizonyára ők is beszélni akarnak Önnel.
- Rendben.
Fáradt voltam és álmos, legszívesebben azon nyomban hazamentem volna, de nem tehettem. Nekidőltem az oszlopnak és lehunytam a szemem. Pár perc múlva hangfoszlányokra lettem figyelmes. Kinyitottam a szemem és három férfit pillantottam meg. A bal oldali félig az oszlop takarásában állt, így nem láttam jól, de amennyire meg tudtam állapítani magas, rövid szőke hajú, vékony, ugyanakkor izmos férfi volt. A középső körülbelül olyan magas volt mint a szőke, szintén vékony és izmos, de az ő haja barna volt és lélegzetelállító a mosolya. A jobb oldali férfi volt a legmagasabb szintén rövid barna hajjal, izmos karja kiduzzadt fehér inge alól, és a tekintete olyan átható volt, hogy hirtelen megszédült velem a világ, ahogy rám nézett. Inkább tűntek modelleknek mint nyomozóknak. 
- Oh már meg is jöttek. Ők az EunSiHae - szólalt meg a mellettem álló rendőr.
- EunSiHae?  - kérdeztem csodálkozva.
- Eunhyuk, Siwon és Donghae, de mindenki csak EunSiHaenak hívja őket. A gyilkossági csoport 3 legjobb nyomozója, nincs olyan ügy, amit ne oldanának meg. Ne aggódjon hölgyem a lehető legjobb kezekben van.
Elismeréssel néztem a három férfira. A másik rendőr még mondott valami a legmagasabbnak, majd elindultak felém. Ahogy a szőke hajú kikerült az oszlop takarásából, újabb sokk ért. Hyukie? Ő meg mit keres itt? Aztán beugrott, hogy mikor fent volt teázni, mondta, hogy Eunhyuknak is szólítják.  De hisz ő nem a gyilkosságiaknál van! Hyukie arcán ugyanolyan döbbenetet láttam mikor felismert engem.  A középső srác csodálkozva fordult hozzá, kérdezett valamit, mire Hyukie bólintott. Mégis mi folyik itt? Ki pontosan ez a három férfi? És mi köze hozzájuk Hyukienak? Már semmit se értettem.

2. fejezet

Kitakarítottam és rendbe tettem a lakást, aztán gyorsan lezuhanyoztam és felkaptam valami kényelmeset. Nem akartam túlságosan kiöltözni hisz ez mégse egy randevú. Kikészítettem a teafőzéshez szükséges kellékeket, hogy ha megjött Hyukjae minél hamarabb elkészíthessem a teáját.
Gondolkodtam kell-e még valami, aztán úgy döntöttem leszaladok a boltba egy kis aprósüteményért a tea mellé. Végül mindennel elkészültem most már csak várnom kellett míg megérkezik Hyukjae. De persze ilyenkor csigalassúsággal telik az idő.  Olvastam, tv-t néztem, zenét hallgattam, de igazán semmi sem tudott lefoglalni. Magam sem értettem miért vagyok ennyire izgatott egy egyszerű találkozó miatt. Végül elővettem a szállodai projektemet, amin épp dolgoztam és elkezdtem átnézni a feljegyzéseim. Nemsokára rá csöngettek. Gyorsan bedobtam a dossziét a fiókba és siettem ajtót nyitni.
- Jó napot  – köszöntem.
- Jó napot – köszönt  vissza Hyukjae.
- Parancsoljon – tártam ki az ajtót betessékelve őt az előszobába.
- Sora kérem, nem lehetne, hogy tegeződjünk, ez így elég furcsa nekem – kérdezte pironkodva.
- Persze, semmi akadálya Hyukjae.
- Uh ne, kérlek ne szólíts így – nevette el magát.
- Bocsánat – motyogtam.
- Nem, semmi baj. Csak tudod nagyon furcsa a rendes nevem hallani. A legtöbben Eunhyuknak szólítanak, a közeli barátaimnak meg egyszerűen csak Hyukie vagyok. Nyugodtan szólíts te is így.
- Hyukie, ez tetszik – mosolyodtam el.
- Ennek örülök.
- Gyere erre van a nappali – mutattam az utat – helyezd magad kényelembe, pár perc és hozom a teát.
Kimentem a konyhába és nekiálltam vizet forralni. Kivettem a teafűből két csészényi adagot és a teáskanna szűrőjébe tettem.  Kitettem néhány aprósüteményt egy tányérra és bevittem a nappaliba.
- Hoztam egy kis süteményt amíg elkészül a tea – tettem le az asztalra.
- Köszönöm – mosolyodott el Hyukie és elvett egy sütit a tányérról.
Mire visszaértem a konyhába a víz már fel is forrt, épp öntöttem volna a vizet a teafűre, amikor rájöttem, hogy azt se tudom Hyukie egyáltalán szereti-e ezt a fajta teát.
- Hyukie – kiabáltam ki a konyhából – szereted a cseresznyés teát?
- Igen! – hallatszott válasza.
- Rendben – azzal önteni kezdtem a vizet a teafüvekre. Pár perc és jó is lesz. Kivettem egy tálcát és rátettem a két csészét, majd elővettem egy kis tálat és mézet tettem bele, mellé egy kis kanalat. Órámra néztem, eleget állt a tea, kiöntöttem a csészékbe, majd bevittem a nappaliba.
- Tessék – tettem az egyik csészét Hyukie elé – remélem ízleni fog.
- Biztosan – emelte a csészét szájához.
- Vigyázz még forró! - figyelmeztettem.
- Oh ezt el is felejtettem – nevette el magát – azt hiszem most megmentettél egy nyelvforrázástól.
- Akkor ez azt jelenti, hogy kvittek vagyunk? - kérdeztem huncutul.
- Hmmm... táskalopás, nyelvforrázás, táskalopás, nyelvforrázás... - mérlegelte Hyukie - még 4-5 tea meghívás és azok leszünk - kuncogott.
- Hé teee - tettettem felháborodást majd én is elnevettem magam.
- Na jó, kiválthatod a teákat egy vacsorameghívással - ajánlotta fel Hyukie.
- Vacsorameghívással? -csodálkoztam - Azt akarod, hogy főzzek neked?
- Ja, nem! - nevetett fel Hyukie - Én szeretnélek meghívni téged vacsorára.
- Az más! Azt lehet! - néztem rá pajkosan.
- A holnap 8 óra megfelel?
- Tökéletes.
- Akkor ezt meg is beszéltük. Most viszont indulok. Holnap korán kell kelnem, gondolom neked is.
- Igen, sajna.
- Még meg se kérdeztem mi a munkád?
- Szállodavezető vagyok.
- Szereted?
- Imádom, mindig is ezt akartam csinálni, csak az a fránya koránkelés ne lenne - grimaszoltam.
- Hát valamit valamiért. - kacsintott rám Hyukie - De most már tényleg indulok - állt fel a fotelból.
Kikísértem az ajtóhoz.
- Még egyszer köszönöm a teát. Akkor holnap.
- Szívesen. Várni foglak.
- Vigyázz magadra! Szia!
- Igyekszem! Szia!
Becsuktam az ajtót és bementem a nappaliba összeszedni az edényeket. Közben kedvenc dalom dúdoltam. Gyorsan elmosogattam, aztán lefeküdtem aludni. Boldogan zuhantam be az ágyamba. Holnap újra találkozunk. Biztos voltam benne, hogy ma éjjel nagyon szépeket fogok álmodni.

1. fejezet

- Tolvaj! Fogják meg! – kiabáltam miközben kétségbeesetten néztem a tőlem egyre jobban távolodó férfi után.  A pillanat műve volt, időm se volt feleszmélni, a fickó máris lehúzta  vállamról a táskát és futásnak eredt. Elért az utca végére és épp be akart fordulni a sarkon, mikor a semmiből egy kéz nyúlt ki és nyakon ragadta. A tolvaj megdöbbent a váratlan eseménytől, az ismeretlen ökle viszont máris lendült és fél másodperccel később a tolvaj a földön feküdt kiterítve.  Az ismeretlen felvette a földről a táskámat majd elindult felém. Örömmel vegyes félelemmel figyeltem közeledtét. Visszaszerezte ugyan a táskám, de ki lehet ez az idegen, aki csak úgy felbukkant a semmiből, tűnődtem.
- Elnézést hölgyem, – szólított meg, ahogy odaért hozzám – ez, ha jól láttam az öné – nyújtotta felém táskámat.
- Igen. Köszönöm, hogy visszaszerezte – vettem el tőle, majd udvariasan meghajoltam.
- Semmiség. Ez a munkám – mosolygott rám barátságosan.
- Oh. Ön...
- A Kerületi Rendőrség Bűnügyi Osztályának nyomozója vagyok, Lee Hyukjae – mutatkozott be.
- Wang Sora – mutatkoztam be én is, miközben magamba megkönnyebbülve felsóhajtottam, szóval rendőr.
- Örvendek a szerencsének kisasszony!
- Hát még én! – nevettem el magam.
- Megengedi, hogy hazakísérjem?
- Oh erre semmi szükségem, már jól vagyok. Nem akarom Önt feltartani.
- Egyáltalán nem tart fel és nyugodtabb lennék, ha biztonságban otthon tudhatnám.
- Ez esetben nagyon szépen köszönöm.
Elindultunk hazafelé miközben kedélyesen elbeszélgettünk. Nagyon kedves,  jó kiállású férfi volt. Fehér inge alatt jól látszott izmos karja, legjobban mégis szőke haja és azok a gyönyörű barna szemei ejtettek rabul. Jó 10 percnyi séta után megérkeztünk a tömbházhoz, amelyben laktam.
- Itt volnánk  – konstatáltam némi szomorúsággal  hangomban.
- Kedves környéknek tűnik – nézett körbe.
- Igen, szeretek itt lakni.
- Hát akkor én megyek is – hajolt meg.
- Egy pillanatra kérem!
- Igen?
Nagyon nyelten és összeszedtem minden bátorságom.
- Mondja nincs kedve bejönni meginni egy csésze teát, szeretném valamivel viszonozni a kedvességét.
Éreztem, ahogy egyre jobban elpirulok.
- Sajnos most nem lehet, szolgálatban vagyok.
- Oh, értem - igyekeztem leplezni csalódottságomat.
- De ha még este is áll az ajánlata, munka után szívesen eljönnék.
- Persze, természetesen.
- Ennek örülök. Hol is lakik pontosan?
- 2. emelet 225-ös ajtó.
- Megjegyeztem. Akkor este.
- Igen este. Viszlát.
- Viszlát.
Figyeltem még el nem tűnik a sarkon, majd izgatottan szaladtam fel a lépcsőn a másodikra. Estig még rengeteg dolgom lesz.