15. fejezet

Zhou Mi kinyitotta az ajtót, kinézett rajta, majd kilépett. Kezével intett, hogy én is mehetek. Eddig minden rendben, nyugtatgattam magam, ám egyszer csak egy férfi bukkant fel a folyosón. Megijedtem, féltem, hogy végünk van, de a férfi csak köszönt Zhou Minak, majd minden kérdezősködés nélkül simán tovább ment. Tehát nem hiába volt bent Hechullel és a többiekkel, úgy tűnt magasabb szinten áll, és nem csodálkoznak azon mit keres itt vele a fogoly. Felmentünk egy emeletet, múltkor már jártam itt, de akkor nem volt időm körbe nézni, ahogy most se, rögtön elfordultunk jobbra egy hosszú folyosóra kijutva. Pisztolylövések dördültek, én pedig azonnal ledermedtem, hirtelenjében azt se tudtam merről jönnek a hangok.
- Nyugi, - fordult hátra Zhou Mi. – Ezek biztosan Hyukiék.
- Mi, ők is itt vannak? – csodálkoztam.
- Persze. Egyedül kevés lennék hozzá, hogy kivigyelek. Ráadásul az egész bandát le kell fülelnünk. Ne aggódj, minden rendben lesz. – tette hozzá mikor meglátta az arcomra kiülő pánikot, majd kedvesen rám mosolygott. Nem tudom megmagyarázni, hogy pontosan mi, de volt valami megnyugtató a mosolyában. A szívem ugyan még mindig hevesen zakatolt, majd kiugrott a helyéről, de ugyanakkor valami magabiztosság is erőt vett rajtam. Nem féltem, tudtam, hogy kijutunk.
Kiértünk az udvarra és mintha egy film csatajelenetének a kellős közepén találtam volna magam. Férfiak lövöldöztek fedezékek mögül, a gyávábbak menekülőre fogták a dolgot. Nagy volt a káosz, és én ebben az összevisszaságban próbáltam rátalálni Hyukiera, de sehol nem láttam aranyszőke hajtincseit. Zhou Mi kézen fogott és húzott magával, és pedig próbáltam bőszen követni. Ám alig mentünk néhány lépést, amikor a ház sarka mögül Kyu lépett elő. Nem volt nehéz rájönni, hogy mi folyik itt, és abban a pillanatban ahogy tudatosult benne Zhou Mi árulása, megint magára öltötte azt az általam oly annyira gyűlölt arckifejezést.
- Te szemét állat, hogy árulhattál el így minket! Most mindketten megdöglötök! – üvöltötte .
Zhou Mi óvatosan maga mögé tolt, testével védve így, de rajtam így is kitört a pánik. Nem akarom, hogy bárki is meghaljon miattam, és ha Zhou Minak bármi baja esik, mi lesz Siwonnal, ilyen és ehhez hasonló gondolatok zakatoltak az agyamban. Kyu pedig csak egyre magabiztosabban mosolygott ránk. Még közelebb lépett, karját kinyújtva fegyverével egyenesen Zhou Mi mellkasára célzott. Zhou Mi kissé arrébb tolt, kezével karom fogta. Aztán hirtelen egy lövés dörrent.
Még feleszmélni sem volt időm, csupán annyit éreztem, hogy a karomon nyugvó kéz megtaszít, így egy fél méterrel arrébb a földön landoltam. Mire felkaptam a fejem újabb dörrenés hallatszott, és Kyu akár egy rongybaba csuklott össze előttem. Mögötte megláttam Hyukiet, a pisztoly a kezében még füstölt. Ám tekintete rólam hirtelen mögém tévedt, hátrafordultam, de a látottaktól apró sikoly hagyta el ajkaim. Zhou Mi a földön feküdt, rajta pedig Donghae, akinek az ingét egy egyre jobban növekvő vérfolt borította. Felpattantam, nem törődve kiszakadt nadrágommal, a karjaimat ért horzsolásokkal, csak rohantam oda hozzájuk.
- Nincs semmi baj. – motyogta Hae, aminek ellent mondott holtsápadt arca - csak a vállamat érte a lövés.
Nagyon aggódtam miatta, hiába mondta, hogy jól van, arca hófehér volt, és szorosan összeszorított ajkai sejteni engedték milyen erős fájdalmakon megy keresztül.
Siwon futott el kissé távolabb, felénk nézett, majd bólintott és szaladt tovább.
- Hae - ért oda Hyukie is.
- Minden okés haver, menj csak! – nyögte.
Láttam rajta a vívódást, aztán felállt és Siwon után eredt.
Zhou Mi óvatosan felsegítette Haet, majd felém fordult.
- Sora, ki tudod támogatni Haet? -kérdezte, miközben levette ingét és bekötözte vele Hae sebét.
- Igen. – jelentettem ki egy másodpercnyi gondolkodás után határozottan. – Menni fog.
- Rendben. Akkor én a többiek után megyek. Ti pedig menjetek olyan messzire, amennyire csak tudtok. Itt a mobilom. – nyomta kezembe a telefonját. – Ha elég messzire értetek hívd a mentőket.
- Értettem! Számíthatsz rám Zhou Mi!
Megint rám mosolygott azzal a bátorító mosolyával, aztán ő is a fiúk után szaladt. Donghae óvatosan a vállamra támaszkodott, én pedig átkaroltam a derekát majd elindultunk kifelé. Lassan tudtunk csak haladni, a sok vérveszteségtől igencsak gyenge volt. Nem tudom mikor és hogy került oda az a fickó, de egyszer csak ott állt előttünk.
- Hova, hova madárkáim? – kérdezte csúfondáros hangon.
- Tűnjön innen! – próbáltam magabiztos, határozott hangon megszólalni, de a pasit láthatólag nem hatotta meg igyekezetem. Donghae előkapta a fegyverét, de sérült keze miatt nem tudtam megtartani pisztolyát, a fickó egy szempillantás alatt kicsavarta a kezéből. Erőteljesen megszorította sérült karját, mire Hae fájdalmas üvöltésben tört ki. A férfi engedett egy kicsit a szorításon, Donghae kihasználta az alkalmat és gyomorszájon rúgta. A fegyver kirepült a fickó kezéből és néhány méterrel arrébb landolt.
- Sora! - kiabált oda Hae, tudtam mit akar, máris futottam a fegyver felé, míg ő próbálta feltartani a fickót. Felkaptam a földről a pisztolyt és megfordultam. Hae a földön feküdt, a fickó pedig alig néhány méterre, előttem állt.
- Légy jó kislány, tedd le azt a pisztolyt. – mosolygott rám olyan arccal, hogy a hányinger kerülgetett.
- Ne jöjjön közelebb! – kezem is, hangom is remegett a félelemtől.
- Ugyan már nem fogsz te senkit se bántani. – jött továbbra is lépésről-lépésre felém.
- Sora nincs semmi baj! – hallottam ekkor Hae hangját. – Csak lélegezz mélyeket!
Követtem tanácsát, és kezdtem lassan kissé jobban érezni magam.
- Erős lány vagy! – folytatta Hae – Látod azt a pöcköt a tetején? – bólintottam – Azt húzd hátra!
- Fogd be a pofád – kiáltott hátra dühös képpel a fickó. – Bár végül is teljesen mindegy. – nézett újra rám. – Úgyse leszel képes lelőni.
- Ne hallgass rá! Sora, célozz és lőjj! – üvöltötte Hae.
A kezem még mindig remegett és úgy éreztem perceken belül összeomlok. Donghaera néztem, ott feküdt vérben ázva, tudtam, hogy sürgősen orvosra van szüksége. Azért sebesült meg, hogy Zhou Mit védje, és ha Zhou Mi nem lett volna, lehet már én se élnék. Ő, Siwon és Hyukie most is üldözik Heechulékat, nem hagyhatom cserben őket, nem hagyhatom cserben Haet, egyre csak ezek jártak a fejemben. Megfogtam másik kezemmel is a pisztolyt, hátha így csökkenteni tudom jobb kezem remegését. A fickó egyre csak közeledett, de nem foglalkoztam vele. Mély levegőt vettem, céloztam és lőttem. Akár egy rongybaba csuklott össze előttem. A pisztoly ereje magasba lendítette a kezem, de szerencsére nem estem el. Reméltem, hogy nem öltem meg a fickót, de most sokkal jobban érdekelt Hae, gyorsan odaszaladtam hozzá.
- Hae minden rendben?
- Igen, jól vagyok. – lehelte.
Láttam rajta, hogy már nem bírja túl sokáig, valamit azonnal ki kell találnom.
- Fel tudsz állni?
Bólintott. Óvatosan felsegítettem és elindultunk az utca másik oldalán álló épülethez. Mikor odaértünk óvatosan, háttal a falnak leültettem. Gyorsan elővettem a Zhou Mitól kapott telefont, és tárcsáztam.
- Halló, mentők? Kérem azonnal küldjenek egy kocsit a...- fogalmam sem volt hol vagyunk. Szerencsére a következő háztömbre ki volt írva az utca, házszám, bediktáltam és kértem, hogy nagyon siessenek.
Leültem Hae mellé, és átkaroltam.
- Bírd még ki egy kicsit Hae, mindjárt itt vannak.
Csak bólintott. Éreztem, ahogy remeg a karjaimban, akaratlanul is könnybe lábadt a szemem. Aztán egyszer csak rádőlt a mellkasomra.
- Hae! - ráztam meg, de nem válaszolt. Szemei csukva maradtak, hiába szólongattam nem reagált rá.
Erősen magamhoz szorítottam és imádkozni kezdtem. Ekkor már patakokban folytak a könnyeim. Utáltam, hogy ennyire tehetetlen vagyok, de ez volt minden, amit akkor érte tehettem.