1. fejezet

- Tolvaj! Fogják meg! – kiabáltam miközben kétségbeesetten néztem a tőlem egyre jobban távolodó férfi után.  A pillanat műve volt, időm se volt feleszmélni, a fickó máris lehúzta  vállamról a táskát és futásnak eredt. Elért az utca végére és épp be akart fordulni a sarkon, mikor a semmiből egy kéz nyúlt ki és nyakon ragadta. A tolvaj megdöbbent a váratlan eseménytől, az ismeretlen ökle viszont máris lendült és fél másodperccel később a tolvaj a földön feküdt kiterítve.  Az ismeretlen felvette a földről a táskámat majd elindult felém. Örömmel vegyes félelemmel figyeltem közeledtét. Visszaszerezte ugyan a táskám, de ki lehet ez az idegen, aki csak úgy felbukkant a semmiből, tűnődtem.
- Elnézést hölgyem, – szólított meg, ahogy odaért hozzám – ez, ha jól láttam az öné – nyújtotta felém táskámat.
- Igen. Köszönöm, hogy visszaszerezte – vettem el tőle, majd udvariasan meghajoltam.
- Semmiség. Ez a munkám – mosolygott rám barátságosan.
- Oh. Ön...
- A Kerületi Rendőrség Bűnügyi Osztályának nyomozója vagyok, Lee Hyukjae – mutatkozott be.
- Wang Sora – mutatkoztam be én is, miközben magamba megkönnyebbülve felsóhajtottam, szóval rendőr.
- Örvendek a szerencsének kisasszony!
- Hát még én! – nevettem el magam.
- Megengedi, hogy hazakísérjem?
- Oh erre semmi szükségem, már jól vagyok. Nem akarom Önt feltartani.
- Egyáltalán nem tart fel és nyugodtabb lennék, ha biztonságban otthon tudhatnám.
- Ez esetben nagyon szépen köszönöm.
Elindultunk hazafelé miközben kedélyesen elbeszélgettünk. Nagyon kedves,  jó kiállású férfi volt. Fehér inge alatt jól látszott izmos karja, legjobban mégis szőke haja és azok a gyönyörű barna szemei ejtettek rabul. Jó 10 percnyi séta után megérkeztünk a tömbházhoz, amelyben laktam.
- Itt volnánk  – konstatáltam némi szomorúsággal  hangomban.
- Kedves környéknek tűnik – nézett körbe.
- Igen, szeretek itt lakni.
- Hát akkor én megyek is – hajolt meg.
- Egy pillanatra kérem!
- Igen?
Nagyon nyelten és összeszedtem minden bátorságom.
- Mondja nincs kedve bejönni meginni egy csésze teát, szeretném valamivel viszonozni a kedvességét.
Éreztem, ahogy egyre jobban elpirulok.
- Sajnos most nem lehet, szolgálatban vagyok.
- Oh, értem - igyekeztem leplezni csalódottságomat.
- De ha még este is áll az ajánlata, munka után szívesen eljönnék.
- Persze, természetesen.
- Ennek örülök. Hol is lakik pontosan?
- 2. emelet 225-ös ajtó.
- Megjegyeztem. Akkor este.
- Igen este. Viszlát.
- Viszlát.
Figyeltem még el nem tűnik a sarkon, majd izgatottan szaladtam fel a lépcsőn a másodikra. Estig még rengeteg dolgom lesz.