3. fejezet

Micsoda gyönyörű nap, nyújtózkodtam egyet ágyamban. És nemcsak azért mert hétágra süt a nap. Bár tény, hogy ez is közrejátszott benne, de már alig vártam az estét. Tegnap nagyszerűen éreztem magam és reméltem ez ma megismétlődik. Lassan ott tartottam, hogy kezdtem hálát érezni a tolvaj iránt, amiért megpróbálta ellopni a táskám. Legszívesebben lustálkodtam volna még egy kicsit, de kelnem kellett. Egy új szárnyat adunk át a hotelban néhány hét múlva és addig még rengeteg a tennivaló. Egy nagy lendülettel felültem az ágyban és igyekeztem nem visszahanyatlani  a csábító, meleg, puha párnák közé. Felöltöztem, gyorsan bekaptam valamit, aztán indultam a munkahelyemre. Szerencsére nem volt időm az estén izgulni, a sok tennivaló teljesen lefoglalt. Végül este fáradtan rogytam irodai székembe. Fél 7, néztem órámra, jobb lesz, ha sietek. Összeszedtem a cuccaimat, lesiettem a parkolóba és bevágtam magam az autóba. Szerencsére nem laktam messze a szállodától, így hamar hazaértem. Gyorsan lefürödtem, megmostam a hajam, majd belebújtam valami kényelmesbe. Egy egyszerű, világoskék, térd fölött végződő spagettipántos ruha mellett döntöttem.  Most már csak Hyukienak kell megérkeznie. Elérkezett a 8 óra, de Hyukie még nem volt sehol. Nem baj, néhány perc késés igazán nem számít. Eltelt újabb fél óra, de még mindig semmi, kezdtem egyre türelmetlenebb lenni! Újabb fél óra elteltével mérgesen pattantam fel a székről. Mégis mit képzel magáról? Hogy tudott így átverni? Mérges voltam rá, dühös és csalódott. A tegnap este után azt hittem kedvel. Akaratom ellenére könnyek szöktek szemembe, végigfolytak arcomon, hogy aztán felszívódjanak a nappali puha szőnyegében.  Egy heves mozdulattal letöröltem könnyeim. Nem fogok miatta sírni, csak azért sem!  Átbújtam pizsamámba és lefeküdtem aludni. Ám hiába volt fogadalmam, mégis könnyes arccal aludtam el. Másnap rosszkedvűen ébredtem. Szerencsére ma is rengeteg munka akadt a hotelban, így se időm, se energiám nem maradt, hogy Hyukiera gondoljak. Este későn értem haza és semmi másra nem vágytam minthogy bedőljek az ágyba és egy jót aludjak. De ahogy kiléptem a liftből, ledermedtem a meglepetéstől, az ajtóm előtt Hyukie állt.
- Hát te mit keresel itt? – kérdeztem tőle olyan hűvösen, amennyire tellett tőlem.
- Szeretnék elnézést kérni a tegnapi miatt – húzott elő egy nagy csokor vörös rózsát a háta mögül – ezt neked hoztam bocsánatkérésem jeléül – nyújtotta felém a csokrot.
- De gyönyörűek! – mosolyodtam el, aztán észbe kaptam, na nem, ennyivel nem fogod megúszni .
- És tegnap mégis hol voltál? – kérdeztem kissé morcosan.
- Ne haragudj, de közbejött egy bankrablás és mire végeztünk mindennel, már olyan késő volt, hogy nem akartalak zavarni.
- Értem – motyogtam. Nem is gondoltam rá, hogy a munkája is közbeszólhatott, én meg totál letámadtam szegényt. Rémes vagyok.
- Joggal gondolhattál rosszat rólam, de sajnos nem volt meg a telefonszámod, hogy ideszólhassak. Viszont ezt a hiányt sürgősen pótolhatnánk – mosolygott rám félénken.
- Máris - vettem elő a mobilom, miközben biztató mosolyt küldtem felé, tudatva, hogy nem haragszom rám. Számot cseréltünk, aztán Hyukie elköszönt.
- Akkor én most megyek is, és a vacsorát feltétlen bepótoljuk! Hívni foglak!
- Rendben. Várni fogom! Jó éjt!
- Jó éjt!
Hyukie eltűnt a lépcsőfordulóban és pedig kizártam az ajtót és bementem a lakásba. Már nem is voltam olyan fáradt, ezért fürdés után olvastam még egy kicsit az ágyban. A következő napok rengeteg munkával teltek. Már alig vártam, hogy átadjuk az új szárnyat és egy kis nyugalom költözzön az életembe. Ugyanakkor nagyon izgatott is voltam, szerettem alkotni, valami újat létrehozni, nagyon vártam, hogy lássam a kész  művet! Hyukie az egyik nap írt egy sms-t, hogy nem felejtett el, de rengeteg munkájuk van és amint kissé lecsillapodnak a kedélyek rögtön hívni fog. Akkor még nem is sejtettem, hogy sokkal előbb fogunk találkozni és teljesen más körülmények között mint ahogy én azt elképzeltem.  Este 8 óra volt. Az esti megbeszélés igencsak elhúzódott és már alig bírtam nyitva tartani a szemem a fáradtságtól. Lebotorkáltam a parkolóba és elindultam a kocsim felé, amikor fékcsikorgásra lettem figyelmes, majd egy férfi futott el nem messze előttem. Nyomában egy másik férfi, kezében pisztoly. Dermedten figyeltem az eseményeket. A második férfi utolérte az elsőt, leteperte, majd két golyót eresztett belé. A látvány teljesen letaglózott, mozdulni se bírtam. A férfi megtörölte a pisztolyt , a zsebébe süllyesztette, majd megfordult és hirtelen szembe találtuk magunkat egymással. Némi meglepettség ült ki az arcára, kezét újra zsebébe süllyesztette és én éreztem mindjárt végem van, de a végtagjaim egyszerűen nem akartak engedelmeskedni.
- Sora, hát te mit csinálsz még itt ilyen későn? – hallottam meg egy ismerős hangot a hátam mögül.
Megfordultam.
- Dongwoon.
Ennél többet nem bírtam mondani. Mire visszafordultam a pisztolyos férfi már eltűnt.
- Valami baj van? – vizslatta arcom Dongwoon – Olyan sápadt vagy. 
Csak kinyújtottam előrefelé a karom, Dongwoon abba az irányba nézett és előrébb lépett néhányat.
- Te jó ég! – kiáltott fel mikor meglátta a hullát – Nyugi Sora, máris hívom a rendőrséget.
Tárcsázott és míg a rendőrök kiértek hozott nekem egy pohár vizet.  Leültem a földre, hátam nekitámasztottam egy betonoszlopnak. Ilyeneket eddig csak filmen láttam, soha nem gondoltam volna, hogy egyszer élőben is tanúja leszek egy gyilkosságnak. Dongwoonon is láttam, hogy nehezen dolgozza fel a történteket. Csak ültünk némán egymást mellett. A ránk telepedő csendet végül egy rendőrautó szirénája törte meg. Dongwoon felállt és a rendőrök elé sietett.  Valamit magyarázott nekik és felém mutatott.  Az egyik rögtön a hullához sietett és erősítést kért, a másik pedig odajött hozzám.
- Kisasszony el tudná mondani mi történt?
- Iigen - tápászkodtam fel - ma este nagyon sokáig dolgoztam és épp jöttem az autómhoz mikor megláttam egy férfit elfutni előttem majd mögötte egy másikat, pisztollyal. Majd a második férfi utolérte az elsőt, leteperte és lelőtte. Aztán meglátott engem, ha Dongwoon nem éppen akkor érkezik biztos, hogy lelőtt volna.
- Értem kisasszony. Le tudná írni milyen volt a férfi?
- Magas, vékony, rövid barna hajú és önelégült mosolya van. Szabályosan kirázott a hideg tőle, mintha egy démon mosolygott volna rám.
- Köszönöm kisasszony, egyenlőre ennyi. Nemsokára megérkeznek a nyomozó urak is. Bizonyára ők is beszélni akarnak Önnel.
- Rendben.
Fáradt voltam és álmos, legszívesebben azon nyomban hazamentem volna, de nem tehettem. Nekidőltem az oszlopnak és lehunytam a szemem. Pár perc múlva hangfoszlányokra lettem figyelmes. Kinyitottam a szemem és három férfit pillantottam meg. A bal oldali félig az oszlop takarásában állt, így nem láttam jól, de amennyire meg tudtam állapítani magas, rövid szőke hajú, vékony, ugyanakkor izmos férfi volt. A középső körülbelül olyan magas volt mint a szőke, szintén vékony és izmos, de az ő haja barna volt és lélegzetelállító a mosolya. A jobb oldali férfi volt a legmagasabb szintén rövid barna hajjal, izmos karja kiduzzadt fehér inge alól, és a tekintete olyan átható volt, hogy hirtelen megszédült velem a világ, ahogy rám nézett. Inkább tűntek modelleknek mint nyomozóknak. 
- Oh már meg is jöttek. Ők az EunSiHae - szólalt meg a mellettem álló rendőr.
- EunSiHae?  - kérdeztem csodálkozva.
- Eunhyuk, Siwon és Donghae, de mindenki csak EunSiHaenak hívja őket. A gyilkossági csoport 3 legjobb nyomozója, nincs olyan ügy, amit ne oldanának meg. Ne aggódjon hölgyem a lehető legjobb kezekben van.
Elismeréssel néztem a három férfira. A másik rendőr még mondott valami a legmagasabbnak, majd elindultak felém. Ahogy a szőke hajú kikerült az oszlop takarásából, újabb sokk ért. Hyukie? Ő meg mit keres itt? Aztán beugrott, hogy mikor fent volt teázni, mondta, hogy Eunhyuknak is szólítják.  De hisz ő nem a gyilkosságiaknál van! Hyukie arcán ugyanolyan döbbenetet láttam mikor felismert engem.  A középső srác csodálkozva fordult hozzá, kérdezett valamit, mire Hyukie bólintott. Mégis mi folyik itt? Ki pontosan ez a három férfi? És mi köze hozzájuk Hyukienak? Már semmit se értettem.