7. fejezet

Másnap alig vártam az estét, hogy végre megérkezzen Hyukie. Egész nap izgatott voltam. Fogalmam sem volt, hogy fog viselkedni velem, ráadásul még ki kellett találnom, hogy szedem ki belőle Donghae titkát.
- Szép jó estét! – lépett be nem sokkal vacsora után. – Mi újság? – kérdezte lehuppanva a legközelebbi székre.
- Semmi extra. – válaszolta Siwon. – Csend és nyugalom. És ti jutottatok valamire?
- Sajna nem sokra.
- Akkor ez azt jelenti, hogy még egy jó ideig itt kell maradnom? – kérdeztem kétségbeesetten, szerettem volna már végre hazamenni.
- Sajnálom, de így áll a dolog. – nézett rám együttérzően Hyukie.
- Ne aggódj, megpróbálok kideríteni valamit mire visszajövök. – mosolygott rám biztatóan Siwon.
- Köszönöm.
- Majd akkor, ha megtudtam valamit. Na jók legyetek fiatalok! – kacsintott ránk, majd eltűnt kint az éjszakában.
- Eléggé késő van, jobb lenne, ha eltennénk magunkat holnapra. – ajánlotta Hyukie, én pedig nem ellenkeztem vele, bár még nem voltam fáradt. Elővettem azt a könyvem, aminek még első nap kezdtem neki és olvasgattam egy kicsit, de nem sokkal később elnyomott az álom.
Másnap reggel boldogan szökdécseltem le a lépcsőn, bekukkantottam a konyhába, de rögtön le is lohadt a lelkesedésem, tényleg ma nem Siwon van, szóval nincs finom reggeli, főzhetek én.
Gyorsan összedobtam valamit magamnak meg Hyukienak. Épp neki láttam volna enni, mikor az előbb említett személy levánszorgott a lépcsőn. Haja kócosan meredt az égnek és úgy nézett ki, mint aki legalább egy hete nem aludt.
- Van valami reggeli? – emelte rám fáradt tekintetét.
- Neked is szép jó reggelt! – mosolyogtam rá.
- Jó reggelt! Így már jó? Elég szarul aludtam az éjjel!
- Azt látom. Na gyere igyál egy kis kávét! – vettem elő egy csészét a szekrényből és megtöltöttem a még forró nedűvel.
- Köszönöm, ez most jól fog esni.
- Hyukie, kérdezhetek valamit? – kezdtem neki óvatosan.
- Persze! – szürcsölt bele kávéjába.
- Nem tudod Donghae miért ilyen hűvös velem?
- Jaj ez nem ellened irányul, ő mindenkivel ilyen.
- Igen, Siwon is ezt mondta, de én az okát szeretném tudni.
- Minek?
- Jaj Hyukie ne játszd már meg a hülyét, veletek teljesen másképp viselkedik.
- Mi már jó ideje ismerjük egymást. És...nem hinném, hogy Hae örülne, ha beszélnék neked erről.
- Kérlek Hyukie!
- Nem és kész! – állt fel az asztaltól. – És többet ezt ne hozd szóba!
Még sosem láttam ilyennek, most már egészen biztos voltam, hogy valami nagyon komoly dolog van a háttérben, de úgy tűnik erről senki nem akar beszélni. Jobbnak láttam egy ideig jegelni a témát, talán lesz megfelelő alkalom mikor újra felhozhatom. Ebédnél elnézést kértem tőle.
- Sajnálom, ahogy reggelinél viselkedtem, nem akartalak megbántani.
- Semmi gond. De ez tényleg túl személyes.
- Rendben. Megértettem. Mond csak, van kedved budokozni velem ebéd után? - próbáltam oldani a hangulatot.
-  Persze, szívesen. Nem is tudtam, hogy tudsz ilyet játszani.
- Tegnap óta. – nevettem el magam. – Siwon tanított meg rá.
- Akkor már ketten vagyunk.
- Téged is?
- Aha.
Evés után gyorsan elmosogattam, addig Hyukie előkészítette a játékot. Késő estig ezzel játszottunk, rengeteget nevettünk, nagyon jól éreztem magam. Az előkövetkező napok is hasonló hangulatban teltek, de nem történt semmi változás az ügyben. Siwon sajnálkozva mondta, hogy még mindig nincs semmi nyom mikor megint ő volt soron, hogy vigyázzon rám. Kezdtem feladni minden reményem, hogy valaha kiszabadulok innen, ráadásul megint Donghae lett a soros őrzésemben. Remek, azt hiszem elértem a mélypontomat. Korán lefeküdtem aludni, ám hajnalban sikításra ébredtem. Először azt hittem megtámadtak, de aztán egy újabb sikításban felismertem Donghae hangját. Elindultam, hogy megnézzem mi a baj. A hang a szobájából jött. Benyitottam. Hae az ágyban hánykolódott láthatólag valami nagyon rosszat álmodhatott. Odamentem, hogy felébresszem.
- Neeee! – kiáltott fel ekkor újra. - Hyun Ki nem halhatsz meg!
Olyan fájdalom ült ki az arcára, hogy egészen beleremegtem. Vajon ki lehet az a Hyun Ki? Ahj Sora most ne ezen járjon az agyad! Gyorsan elkezdtem keltegetni.
- Hae ébredj, hallod, Hae kelj fel! – rázogattam. Majd hirtelen felült az ágyon és szorosan magához ölelt.
- Hyun Ki, kérlek ne hagy el! – zokogta.
- Hae nincs semmi baj, nyugodj meg! - simogattam a hátát. - Minden rendben van. - próbáltam nyugtatgatni.
Pár perc múlva kezdett jobban lenni, teste már nem rázkódott a zokogástól, lélegzése ismét egyenletessé vált. Kibújt ölelésemből, elfordult, és pizsamája ujjával megtörölte szemeit.
- Elnézést. Sajnálom, hogy felébresztettelek.
- Ugyan Hae semmi baj. Ezért nem kell bocsánatot kérned!
- Köszönöm. - még mindig nem nézett rám.
Óvatosan megérintettem karját.
- Nem akarok tolakodó lenni, de ha beszélni akarsz róla, én szíves meghallgatlak.
- Kösz ez kedves tőled, de... - hajtotta le fejét.
- Értem, semmi gond. Próbálj pihenni. - búcsúztam el tőle.  A kilincsre tettem épp kezemet, hogy kinyissam az ajtót, mikor hirtelen megszólalt.
- Annyira hiányzik!
Visszamentem, és leültem mellé az ágyra.
- Hyun Ki?
- Igen.
- A barátod volt? - igyekeztem minél tapintatosabb lenni.
- A legjobb. - nézett rám könnyes szemekkel. - Az általános iskolában ismerkedtünk össze. Új diákként jött hozzánk negyedikben. Nagyon jól kijöttünk egymással, rengeteget lógtunk együtt.
Arca egész felderült, ahogy felidézte a régi emlékeket.
- De aztán rossz társaságba keveredtünk. Bekerültünk egy bandába és egyre inkább elzüllöttünk, kábítószer, alkohol, minden, amit el tudsz képzelni. 16 éves kamaszok voltunk, kis hülyék, akik azt hitték övék a világ.  Egyik nap összetűzésbe keveredtünk egy másik bandával. A harc során előkerült néhány fegyver is. Hyun Kit... lelőtték...nem élte túl... a karjaim közt...halt meg.
Hangja megbicsaklott az utolsó szavaknál, kellett néhány perc míg folytatni tudta.
- Napokig nem tértem magamhoz, mint egy élőhalott jártam a világban. Magamat okoltam, amiért nem tudtam őt megvédeni és lelkiismeret furdalásom volt, hogy én miért élhettem, ha neki meg kellett hallania. Ezt sosem tudtam megbocsájtani magamnak. De ahogy teltek a napok kezdtem úgy ahogy visszarázódni a normális életbe. Ám nem akartam, hogy ilyesmi még egyszer előfordulhasson, ezért úgy döntöttem, hogy rendőrnek állok. Teljesen új életet kezdtem. Ott hagytam a bandát, az alkoholt, a kábítószert, mindent, jól tanultam és később bejutottam a Rendőrakadémiára is. De mind a mai napig vannak rémálmaim, amelyben újra és újra átélem azt a szörnyű éjszakát. Hát ennyi lenne az én történetem. - nézett rám megtörten.
- Donghae ez szörnyű, én nem is...gondoltam volna. - könnyeim hangtalanul peregtek végig arcomon,  egyszerűen nem tudtam, mit mondjak, mit lehet egyáltalán ilyenkor mondani. Álmomba se gondoltam volna, hogy ez áll Hae hideg viselkedésének hátterében.
- Ezért vagyok mindenkivel ilyen hűvös. Ez nem ellened szól vagy bárki más ellen, csak nem akarok senkit közel engedni magamhoz.
- Megértem, ezek után biztos én is így viselkedtem volna.
- Kösz, jó volt valakinek elmondani ezt az egészet. - mosolygott rám.
- Szívesen Hae. És ha bármikor beszélgetni szeretnél valakivel, én itt vagyok neked.
- Ez nagyon kedves tőled Sora.
- Tudom, azt mondtad senkit nem akarsz közel engedni magadhoz, de talán itt lenne az ideje változtatni ezen.
- Talán.
Csend telepedett ránk, egyikünk sem szólalt meg.
- Ha jól sejtem Siwon a családja miatt lett rendőr. - törtem meg néma hallgatásunkat.
- Igen. Tudod ő nagyon gazdag családból származik és az apja már gyerekkorától kezdve percre pontosan eltervezte az egész életét. Siwon nem bírta a kötöttségeket, egy idő után elege lett. Nem akarta átvenni az apja cégét, és nem akarta a szüleik által kinézett lányt elvenni, szabad akart lenni. Akkor találkozott Zhou Mival. Ő már akkor rendőrként dolgozott és megmutatta Siwonnak milyen is az igazi, szabad élet. Miatta határozta el Siwon, hogy ő is rendőr lesz. Oda is költözött hozzá, persze gondolhatod az apja, hogy kiakadt emiatt az egész miatt. Nem is beszélnek azóta.
- Húúú ez se semmi történet. Úgy látszik mindenkinek megvan az oka, amiért lett rendőr.
- És Hyukié a legborzalmasabb. - suttogta Donghae elhaló hangon.