12. fejezet

- Ez csapda! Sora látta a gyilkosságot, sosem engednék el élve. - szólalt meg Hae. - Csak azt akarják, hogy kihozzuk a börtönből az emberüket.
- De akkor mit tegyünk? Nem hagyhatjuk Sorát egyszerűen sorsára! - csattantam fel. Ideges voltam, és nem a többieken akartam levezetni a feszültségem, de egyszerűen nem tudtam visszafogni magam. Szörnyen aggódtam Sora miatt, csak remélni mertem, hogy nem bántották. Mennyire félhet, milyen magányos lehet, egyedül, csupa bűnözővel körülvéve. Sora remélem hiszel még bennem, ki foglak hozni onnan, ígérem. Csak még azt nem tudom, hogy.
- A francba! - öklöztem bele a mellettem álló íróasztal lapjába.
- Nyugi Hyukie, találunk rá megoldást. - Hae meg akart nyugtatni, de láttam rajta, hogy ő is ugyanolyan ideges akárcsak én.
- Ha belemegyünk a fogolycserébe, vajon meg tudjuk védeni? Meg tudjuk akadályozni, hogy csere közben ne lőjék le? - gondolkodtam hangosan.
- Talán van egy másik lehetőség is. - szólalt meg halkan Siwon.
- Mi lenne az? Mond már! - bármit megtennék csak, hogy megmenthessem.
- De meg kell ígérnetek fiúk, hogy ezt senkinek nem mondjátok el. Ha kiderül, hogy eljárt a szám abból nagy baj lehet. - nézett ránk komoly arccal Siwon.
- Megígérjük! - mondtuk egyszerre Haeval.
Még sosem láttam ilyen gondterheltnek Siwont, nagy levegőt vett, majd összeszedve minden bátorságát nekikezdett.
- Ugye azt mondtam, hogy Zhou Mit áthelyezték egy másik város másik kapitányságára, hogy segítsen az ottaniaknak?
- Igen, de ez most, hogy jön ide? - nem értettem mi köze van ehhez az egészhez Zhou Minak.
- Hazudtam nektek. - Siwon lehajtotta fejét, szemeivel a padló apró mélyedéseit kezdte el vizslatni. - Az igazság az, hogy megkeresték épüljön be egy bűnbandába és gyűjtsön bizonyítékokat ellenük. Előtte jött haza egy három hónapos amerikai kiképzésről, és a bűnbanda számára se volt túl ismert, tökéletes jelölt volt. Zhou Mi elvállalta. Mindenki úgy tudta, hogy áthelyezik, és ez szerepelt az aktájában is, de előlem nem tudta és nem is akarta eltitkolni az igazságot.
Siwon elhallgatott, talán erőt gyűjtött a továbbiakhoz, láttam rajta milyen nehezen szánta rá magát, hogy beszéljen erről nekünk, de még mindig nem értettem, hogy mi köze van ennek a mi ügyünkhöz. De Donghae valamire rájöhetett, mert hirtelen megkapaszkodott az asztal sarkában, szemei kétszer akkorára nőttek és hitetlenkedve nézett Siwonra.
- Azt akarod mondani, hogy Zhou Mi beépült Heechul bandájába? - nyögte ki a szavakat.
- Igen. - felelte csendesen Siwon.
- Mi? Te ezt végig tudtad és nem mondtál nekünk semmit? Ha erről előbb tudunk talán el se rabolják Sorát! Erre nem gondoltál? - estem neki. Forrt bennem a düh, hogy tehette ezt velem, velünk. Hogy hagyhatta, hogy Sora ennyit szenvedjen, mikor van valaki, akitől minden információt beszerezhetnénk!
- Hyukie fejezd be! - kiáltott rám Hae! - Ez nem így működik, te is tudod! Zsaru vagy, nem? Akkor viselkedj is úgy!
Elszégyelltem magam, Haenak igaza volt. A beépített rendőri munka nagyon veszélyes, Zhou Mi nem kis kockázatot vállalt, amikor belement. Ráadásul meg kellett szakítania minden kapcsolatát Siwonnal. Szegény srác mi mindenen mehetett keresztül, hányszor kérdeztük, hogy mi újság Zhou Mival és ő mosolyogva válaszolta, hogy minden rendben, miközben halálra aggódhatta magát.
- Siwon ne haragudj! Nagyon sajnálom. Hülye voltam! Tudom, hogy te is ugyanúgy meg akarod menteni Sorát, mint én.
- Semmi baj Hyukie - emelte rám könnyektől fátyolos tekintetét.
- Siwon! - megbicsaklott a hangom, nem tudtam mi mást mondhatnék még neki. Utállak Kim Heechul, minden miattad van, elkaplak, ha addig élek is, szorítottam ökölbe kezem.
- Nos, szóval, - törölte meg szemeit öklével.  - Zhou Mi meghagyta vészhelyzet esetére hogyan léphetek vele kapcsolatba. Igaz ez szabályellenes volt, de így ő is nyugodtabban hagyott hátra.
- És most kapcsolatba akarsz lépni vele Siwon? - kérdezte Hae.
- Igen, talán ő tud nekünk segíteni. Ne aggódj, nem lesz semmi baj Hae. - mosolyodott el erőtlenül Siwon, látva a fiú nyugtalan arckifejezését.
- És, hogy tudsz vele kapcsolatba lépni? - érdeklődtem.
- Azt mondta mindennap megveszi majd a Szöuli Nemzeti Napilapot, ha baj van ott tudom jelezni neki. Meghagyta a hirdetést, amit fel kell adnom az újságban és adott nekem egy mobiltelefont is, amin majd hívni fog. Otthon van minden az éjjeliszekrényem fiókjában.
- Rendben. Akkor Siwon hazamegy és mindent úgy tesz, ahogy Zhou Mi meghagyta neki. Mi pedig Hyukieval még egyszer kihallgatjuk Heechul emberét, hátha sikerül valamit kiszedni belőle.
Hát Donghae reményei nem váltak be, a pasi makacsul hallgatott, nem mentünk vele semmire. Utána felhívtuk Siwont, azt mondta minden rendbe ment, és abban maradtunk, hogy holnap reggel találkozunk az őrsön. Hazamentem és vettem egy forró fürdőt. Több mint egy óráig áztattam magam a kádban, de muszáj volt egy kicsit kikapcsolnom. Egyre csak Sora járt az eszemben, és az, hogy  muszáj megmentenem. Muszáj, mert szeretem, ebben teljesen biztos voltam.
Másnap reggel hamar besiettem az irodába, alig bírtam kivárni míg Siwon és Donghae is megérkezett.
- Na, van már valami hír Siwon! - estem neki rögtön, amint belépett az ajtón.
- Nyugi Hyukie, míg nem hívott, de tegnap mindent rendben elintéztem, itt van nálam a mobil is, most már csak várnunk kell.
- Várni! Mintha az olyan könnyű lenne! - morogtam.
Donghae bátorítólag megszorította a karom. Nagyot sóhajtottam és leültem az egyik székre, úgysincs más választásom. Már vagy két óra is eltelt, épp kezdtem elbóbiskolni a széken, mikor megcsörrent Siwon telefonja.
- Igen, tessék....Zhou Mi! - kiáltott fel Siwon megkönnyebbülten. - Igen a lány miatt hívunk. Tudom, azt mondtad csak végső esetben, de nagyon fontos lenne, hogy találkozzunk.
Matatni kezdett az asztalon, majd fogott egy tollat és egy papírt és jegyzetelni kezdett.
- Igen, felírtam a címet. Akkor este 8-kor ott leszünk. Szia! - köszönt el Siwon.
- Na mi az? - kérdeztem izgatottan.
- Este találkozunk Zhou Mival és mindent megbeszélünk.
- Ez nagyszerű! - végre egy apró reménysugár.
- Hyukie, nagyon óvatosnak kell lennünk! - figyelmeztetett Siwon.
- Tudom. Nem fogok hülyeséget csinálni ígérem.
Csigalassúsággal telt az idő, munka után mindenki  hazament, és abban maradtunk, hogy Siwon 7-re értünk jön. Először engem vett fel, aztán Donghaeért mentünk. A megadott címen egy egyszerű, nem túl feltűnő, kis kocsmaszerűség volt. Bementünk és Siwon egyenesen egy hátsó szobához vezetett minket. Zhou Mi már ott várt ránk. Mikor Siwon meglátta odaszaladt hozzá és magához ölelte, úgy szorította, mint aki soha többé nem akarja elengedni.
- Annyira hiányoztál! - fúrta arcát a fiú nyakába.
- Te is nekem! - simogatta meg Siwon haját.
Mi diszkréten vártunk  Haeval, amíg a két fiú kiörömködi egymást, nagyon is meg tudtam érteni, hogyan érezhet most Siwon.
Végül a két fiú elengedte egymást és leültünk.
- Na akkor most először is mindent meséljetek el nekem! - nézett ránk Zhou Mi.

11. fejezet

Eunhyuk szemszögéből
Szörnyen hasogatott a fejem, kellett néhány perc míg tudatosult bennem mi is történt valójában.
- Sora! - fel akartam ugrani, de a testem nem engedelmeskedett. Mozdulni se tudtam. Fejemben éles fájdalom nyílalt, mintha valaki kést forgatott volna benne. Ahogy oldalra fordítottam fejem, megláttam a mellettem elterülő vértócsát. Őszintén szólva kissé megijedtem, bár az, hogy magamnál vagyok azért biztató volt. Valahogy szólnom kell a fiúknak. Sorat biztosan elvitték Kyuék, muszáj értesítenem a többieket. A mobilom fent van az emeleten, próbáltam felnyomni magam, de rá kellett jönnöm, kizárt, hogy felálljak, az pedig még kevésbé, hogy felmenjek az emeletre. A lépcsőkön se tudnék felmászni. Vezetékes telefon, igen Siwonéknak az is van. Bizonyára a nappaliban lesz. Kúszva tettem meg az utat, nem kis erőfeszítésembe került, amíg bemásztam a dohányzóasztalig. Szerencsémre a szélén ott feküdt a telefon. Mi is Siwon száma, gondolkozz Hyukie. Igen, megvan, benyomtam a számokat, a készülék kicsöngött, majd hallottam a kattanást, amint felveszi valaki a telefont.
- Igen, tessék. - hallottam Siwon hangját.
- Hyukie vagyok. Azonnal gyertek le a nyaralótokba! Sorát elrabolták! - ennyit voltam képes mondani, aztán kihullott kezemből a készülék, és újra elborított a sötétség.
- Hyukie! Hyukie ébredj fel! - valahonnan a távolból hangfoszlányokat hallottam, mintha valaki engem szólítana. Aztán ezek a hangok egyre tisztábbá váltak, egyre közelebbről hallatszódtak. Végül a szemem is képes voltam kinyitni. Siwon aggódó arcával találtam szembe magam.
- Na végre! - sóhajtott megkönnyebbültem. Láttam a szemem sarkából, ahogy Donghae is fellélegezve dől neki a mögötte álló fotelnek.
- Sora! - kiáltottam fel, fel akartam pattanni, de testem még mindig nem engedelmeskedett.
- Csak nyugi! - tolt vissza a földre Siwon. - Először is kórházba kell vinnünk téged.
- De Sora... - kezdtem bele. - Az egész az én hibám. - hajtottam le a fejem.
- Majd útközben elmondod mi történt. Gyere segítünk kimenni.
Siwon és Donghae két oldalról a hónom alá nyúltak és óvatosan felemeltek, rájuk támaszkodva sikerült eljutni Siwon autójáig. Beültettek, aztán a  két fiú is beszállt és elindultunk a legközelebbi kórházba.
- Mire emlékszel? - kérdezte a kormány mögül Siwon.
- Valami puffanást hallottunk, aztán lementem megnézni mi az, és egyszer csak valaki hátulról jó erősen fejbe vágott, aztán elájultam. Többre nem emlékszem.
- De vajon, honnan tudhatták meg, hogy hol vagyunk? - morfondírozott Siwon.
- Biztos követtek. Pedig annyira figyeltem. - kezeim arcomba temettem. - Az egész az én hibám.
- Dehogyis Hyukie. - próbált vigasztalni Hae. - Te mindent megtettél. Tudjuk milyen profik, bármelyikünkkel megtörténhetett volna.
- Igen, de ha jobban odafigyeltem volna.
- Hisz odafigyeltél, vigyáztál Sorára.
- Igen, túlságosan is. - hajtottam le a fejem.
- Mit akarsz ezzel mondani?
- Szóval...mi...tegnap este...együtt voltunk.
- Persze, hisz te vigyáztál rá. - láttam rajta, hogy nem érti a dolgot.
- Hae, Hyukie úgy érti, hogy úgy voltak együtt. - nyomta meg a megfelelő szót Siwon.
- Mi? Baszki mit mondtam neked erről Hyukie? - láttam rajta, hogy teljesen kiakadt.
- Tudom, én...
- Semmilyen kifogással ne gyere! - vágott szavamba. - Megmondtam, hogy fogd vissza magad, nem? Ő szemtanú! Tilos vele közelebbi kapcsolatba kerülnünk!
- De te is... - kezdtem bele bátortalanul.
- Mit én is? Hogy meséltem a múltamról? Hogy nem voltam olyan hűvös vele az utóbbi pár napban? De ettől még nem vesztettem el a józan ítélőképességemet!
- Haenak most igaza van. - állt Siwon is az ő pártjára.
- Sajnálom. - tudtam, hogy igazuk van. Meg kellett volna várnom míg lezárul az ügy. Az egész az én hibám. - A francba! - ütöttem bele az ülésbe.
- Csak nyugi! - csitított Siwon.
Időközben megérkeztünk a kórház elé.  A két fiú segített kiszállni a kocsiból, aztán bekísértek az épületbe. Siwon odament a recepcióhoz és jelentette a helyzetet. Azonnal bevittek egy kivizsgálóba. Az orvos megnézte a fejsérülésem, csináltak ct-t is. Szerencsére nem volt túl vészes, de pár öltéssel össze kellett varrni és kisebb agyrázkódást is szenvedtem.
- Pihennie kellene pár napot és ma éjszakára bent tartanám megfigyelés alatt - mondta az orvos Siwonnak.
- Nem kell, jól vagyok. - szóltam oda nekik.
- Egy pillanat - hajolt meg Siwon az orvos előtt majd odajött hozzám. - Hyukie, ma már úgyse tudunk mit tenni, maradj itt reggelig, holnap pedig visszamegyünk Szöulba és megnézzük mit tehetünk.
- De...
- Semmi de. - tettem vállamra kezét Donghae. - Itt maradsz és kész! Reggel jövünk.
- Renden. - adtam meg magam, nem akartam még jobban magamra haragítani Haet.
- Akkor holnap. - intett búcsút a két fiú, én pedig visszamentem a kórházi szobámban.
Miután lefeküdtem, elég hamar elaludtam, valószínűleg a nyugtató hatásától. Másnap reggel amint felébredtem, rögtön keltem is ki az ágyból, gyorsan összepakoltam és már indultam is, ahogy kiléptem az ajtón megláttam Siwont és Donghaet.
- Ti már itt is vagytok? - csodálkoztam.
- Azt hitted majd ránk kell várni, mi? - nevetett Hae.
- Tudtuk, hogy hamar kelsz majd - mosolygott Siwon.
- Gyorsan beszaladok az orvoshoz, aztán indulhatunk is.
Szerencsére hamar megkaptam a papírokat, úgyhogy negyed órával később már uton is voltunk Szöul felé. Útközben a fiúk beszámoltak, hogy elfogtak valakit, aki Heechulnak dolgozik. Nem a belső körökből való, de azért tudhat egyet s mást.
- Szóval Kyuék ezért léptek most. Félnek, hogy beszélni fog a pasas. - morfondíroztam.
- Valószínű. - bólintott Siwon.
- Vajon mi lesz a következő lépésük?
- Hamarosan kiderül.
Szöulba érkezve rögtön a kapitányságra vezetett utunk.
- Ki kéne hallgatni a tanút. - vetettem fel.
- Mi már próbáltuk, de makacsul hallgat. - vázolta a helyzetet Donghae.
- Nekem beszélni fog!
- Nem biztos Hyukie, túlságosan is fél Hechultől. - csóválta a fejét Siwon.
Csörögni kezdett a telefonom, ránéztem a kijelzőre, ismeretlen szám, vajon ki lehet  az.
- Halló, tessék! - szóltam bele a készülékbe, aztán kis híján leejtettem. - Cho Kyuhyun...te meg honnan tudod ezt a számot...igen értem...rendben...ok.
- Tényleg Kyu volt az? - kérdezte Hae miután leraktam a mobilom.
- Igen.
- Na és mit akart?
- Cserét. Az elfogott bűnözőt, Soráért cserébe.

10. fejezet

Azt hittem álmodom, féltem, hogy mindjárt felébredek, és ő nem lesz itt mellettem, de mindez valóság volt. Ahogy ajkai megérintették ajkaim, csókja édes volt, akár a méz. Rám mosolygott, amitől szívem rögtön hevesebben kezdett dobogni. Lágyan végigsimított arcomon, érintése alatt megremegett egész testem. Láttam a vágyát a szemében, ugyanazt, ami engem is fűtött, és mindketten tudtuk, hogy itt nincs megállás. Újra ajkaimra tapadt, de ezúttal jóval vadabbul csókolt meg. Majd áttért a  nyakamra, apró puszikkal halmozva el azt. Keze közben pólóm alá csúszott, oldalamat kezdte el simogatni. Fejemet hátrahajtottam, apró nyögésekkel adtam tudtára nagyon is élvezem, amit csinál. Érintései és csókjai úgy váltak egyre hevesebbé, ahogy egyre inkább feltüzelte szenvedélye. Lehúzta rólam pólómat, majd végigsimított meztelen felsőtestemen. Érintése égette bőrömet. Egyre jobban kívántam őt, nem tudtam többé rendesen gondolkodni, megszűnt minden körülöttünk, nem létezett más csak ő meg én. Ajkai bejárták felsőtestem minden egyes porcikáját, előidőzve melleimnél, miközben keze egyre lejjebb vándorolt. Elérve rövidnadrágomat egy rántással lehúzta rólam. Rám mosolygott én pedig lehúztam magamhoz, hogy megcsókolhassam. Aztán hirtelen átfordítottam magunkat, hogy most én kerüljek felülre. Csípőjére ültem és győzelemittasan mosolyogtam rá.
- Most én jövök!
Láttam arcán, hogy tetszik neki a dolog, teljesen elengedte magát, jelezve, hogy azt tehetek vele, amit csak akarok. Lehajoltam és lágyan megcsókoltam, aztán lehúztam róla a pólót és végighúztam kezem izmos mellkasán. Hasának minden apró kockáját érintettem, nyelvemmel mellbimbóit kényeztettem. Puszijaimmal beterítettem egész felsőtestét, fokozatosan haladtam lefelé egészen míg el nem értem boxeréig. Levettem róla, majd végighúztam kezem férfiasságán, mire hangosan felnyögött. Tovább kényeztettem kezemmel aztán a számmal okoztam neki gyönyöröket. Éreztem nem kell sok és elmegy, ám ekkor fordított és én kerültem alulra. Láttam rajta, hogy sikerült alaposan feltüzelnem, ahogy végignézett rajtam, szinte felfalt tekintetével, ami bugyimnál állt meg. Letépte rólam fehérneműm és lágyan körözni kezdett csiklóm körül. Aztán nyelvével kezdett egy kényeztetni, miközben egyik ujjával óvatosan belém hatolt, majd még egy ujját belém csúsztatta és mozgatni kezdte bennem. Nyögéseim egyre szaporábbá váltak, ahogy egyre gyorsabban mozgatta bennem ujjait, nem bírtam tovább, teljesen magamban akartam őt érezni.
- Hyukie... nem bírom... tovább... akarlak! - nyögtem.
Azonnal teljesítette kérésem, kihúzta ujjait, hogy aztán férfiasságával hatolhasson belém. Először lassan kezdett el mozogni bennem, de én már túlságosan fel voltam izgatva.
- Gyorsabban - lihegtem, mire gyorsítani kezdett a tempón. Egyre erőteljesebben és mélyebbeket lökött bennem, aprót sikkantottam mikor elérte gyenge pontomat.
- Mind...járt. - nyögtem, mire még jobban gyorsított a tempón. Mindketten szaggatottan vettük a levegőt, nyögéseink betöltötték az egész szobát. Éreztem, hogy nem bírom tovább és egy nyögés kíséretében elélveztem, majd néhány lökéssel később Hyukiet is elérte a gyönyör és lihegve borult rám. Kellett néhány perc míg légzésünk újra egyenletessé vált. Hyukie legördült rólam, majd mellkasára vont és egyik kezével hajam kezdte simogatni, a másikkal pedig átkarolt. Odabújtam hozzá még jobban befészkelve magam ölelésébe, és azt kívántam bárcsak sose érne végett ez a pillanat. Annyira tökéletes volt minden, olyan boldog voltam. Nem akartam, hogy eljöjjön a hajnal, legszívesebben megállítottam volna az időt, hogy így maradhassunk egymás karjaiban, örökre. Az se érdekelt volna, ha életem további részét sötétségben kellett volna töltenem, ha ő itt van velem. Elfelejtettem a támadást, hogy bérgyilkosok üldöznek, ebben a pillanatban csak mi ketten léteztünk, senki, és semmi más. De az idő folyását nem lehet megállítani, és a boldogság hamar szertefoszlik. Elég egy hang, egy pillanat és minden megváltozik.
Valami koppanásszerű hangot hallottunk.
- Mi volt ez? - kapta fel a fejét Hyukie.
- Nem tudom. - kissé megrémültem, de reméltem, hogy a kinti szél játszadozik csak velünk, vagy valamilyen állat jár kint az éjszakában és az csap ilyen zajt.
- Megyek megnézem. - húzta fel alsónadrágját Hyukie, kezébe vette fegyverét és elindult le a földszintre.
Pár percig csendes volt minden, aztán pár puffanást hallottam, majd újra csend borult az egész házra. Feszülten figyeltem, de nem hallottam semmit. Aztán egyszer csak nyílni kezdett az ajtó, én pedig akaratlanul is belemarkoltam a paplan huzatába.
- Hyukie, te vagy az? - hangom halk és gyenge volt, kezdtem egyre jobban félni.
Egy alak bukkant fel az ajtóban, de nem tudtam megállapítani a sötétben, hogy ki az.
- Hyukie? Ha te vagy az, kérlek válaszolj! - hangom remegett a félelemtől, szívem majd kiugrott a helyéről.
- Nem egészen. - lépett hozzám közelebb az idegen. Apró sikkantás hagyta el ajkaim, ahogy a szobába besütő hold fényében felismertem benne Kyuhyunt. Ösztönösen feljebb húztam magamon a paplant. Az arcán megjelenő ördögi mosoly a félhomályban csak még ijesztőbben hatott. Felvette a földről a ruháim és az ágyra dobta.
- Öltözz fel!
Óvatosan magamhoz húztam a ruháim, de nem mozdultam. Hirtelen belém hasított a gondolat, vajon mióta lehettek a lakásban?
- Ti...mikor...
- Ó épp a végjátékra értünk ide, de nem akartuk megzavarni az újdonsült párt. - Kyuhyun hangja merő gúny volt.
- Hyukie! - kiáltottam fel, ahogy végre tudatosult bennem, hogy fogalmam sincs mi van vele. - Mit... csináltatok...vele? - nyögtem ki félve a szavakat.
- Nyugi, nincs semmi baja a barátodnak!
Nem tudtam, hogy hihetek-e neki, az arckifejezése nem sok jóval kecsegtetett.
- Na mi van már? Ó, csak nem szégyenlős  a kicsike? - a hang irányába néztem, és az ajtó sötétjéből egy fickó lépett elő. Szőke haj, kedves mosoly, megnyerő külső, Sungmin, hasított belém a felismerés.
- Ugyan már, nem akarunk bántani, legalábbis egyenlőre. - vidám tekintetétől és barátságos mosolyától megfagyott bennem a vér, ez még rosszabb volt mint Kyuhyuné, mintha egyenesen magával az ördöggel néztem volna farkasszemet.
- Jól van elfordulunk míg felöltözöl. - nevetett fel Kyuhyun, odasétált Sungmin mellé, majd mindketten hátat fordítottak nekem, de Kyuhyun a válla fölött még egy pillanatra hátranézett. - És csak semmi ostobaság. Az én fegyverem szó szerint halálos. - ütött az oldalánál lévő dudorra.
Remegve vettem fel pólómat, aztán valahogy magamra húztam a rövidnadrágomat is.
- Ké...kész vagyok.
- Na akkor most indulás! - Kyuhyun odajött és karomnál fogva kirángatott az ágyból.
- Hova visznek? - sikoltottam.
- Fogd be a szád! - üvöltött rám Sungmin, szeme elsötétült a haragtól, amitől jobbnak láttam, ha csöndben maradok.
Lementünk a lépcsőn a földszintre, ahogy az előszobába értünk megláttam a földön fekvő Hyukiet, feje mellett egy nagy vértócsával.
- Hyukieee - sikoltottam fel, gyorsan odaszaladtam hozzá, hogy megnézzem mi van vele.
- Hagyd békén! - jött oda Kyuhyun, és karomnál fogva próbált meg felhúzni, de én kirántottam magam szorításából. Megérintettem Hyukie arcát, de nem reagált rá semmit, édes istenem, az nem lehet, kérlek mond, hogy nem, szemeimet elöntötték a könnyek, hangos zokogásban törtem ki.
- Nyugi, nem halt meg! - Kyuhyun elrángatott tőle, Sungmin pedig közben kinyitotta a bejárati ajtót.
- Neeem! - üvöltöttem. - Nem akarom, ahogy elvigyenek. Kérem, én nem mondok senkinek semmit. Ne vigyenek el! Kérem! - Kyuhyun pólóját markolásztam, miközben, sírtam, rúgkapáltam, sikoltoztam, egészen addig, amíg egy tompa ütést nem éreztem a halántékomon. Lábaim hirtelen erőtlenné váltak, többé nem tudták megtartani súlyomat, azt még érzékeltem ahogy Kyuhyun megtart a karjaim alatt megfogva, aztán elsötétült minden.

9. fejezet

- Akit láttál az egy bérgyilkos volt, a neve Cho Kyuhyun, róla már mondtunk pár szót. Alvilági körökben csak evilként ismerik, mivel híres kegyetlenségéről és démoni mosolyáról. Gyors, precíz, tökéletes munkát végez. Te vagy az első szemtanú, aki élve megúszott egy vele való találkozást. A szervezet, amelyhez tartozik 3-4 éve bukkant fel a városban és nagyon hamar a legnagyobb bűnbandává nőtte ki magát. A főnökük egy Kim Heechul nevű férfi, nem sokat tudni róla. A semmiből bukkant fel és hihetetlen gyorsan övé lett az egész környék. Az ő jobb keze Park Jungsu, ismertebb nevén Leeteuk. Ő intéz mindent, tud minden egyes kis piszkos ügyletéről. Azt beszélik nélküle Heechul semmire sem menne. És ott van Sungmin a másik veszélyes bérgyilkos. Nagyon kedves és barátságos, ilyen minden anya ilyen vőt szeretne típus és nagyon jóképű is, és pontosan ezt használja ki. Elcsábítja a nőket és rajtuk keresztül jut áldozata közelébe, vagy éppen tőlük szerez információt. Megtévesztő külseje ellenére, belül hideg mint a jég. Lelkiismeret furdalás nélkül átgázol mindenen és mindenkin. Ők a legfontosabbak a szervezetben, persze vannak még ezen kívül is jócskán embereik. Mindennel foglalkoznak, amit csak el tudsz képzelni, kábítószer, fegyver, embercsempészet.

- Huh – nem tudtam ennél értelmesebbet kipréselni magamból. Tehát egy kíméletlen gyilkosokból álló, mindenre elszánt bűnbanda üldöz. Valahogy az ilyet egy kicsit nehéz megemészteni.
- Jól vagy? – hajolt Siwon közelebb hozzám.
- Igen, csak egy kissé sokkolt, amit az előbb mondtál.
- Tudom. Sajnálom.
- Nem a te hibád! Én akartam tudni.
- Elkapjuk őket, megígérem. Rendben? – tette kezét karomra.
Annyira biztató volt a mosolya, nem tudtam nem hinni neki.
- Rendben. – próbáltam én is mosolyogni.
- Na de ne búslakodjunk! – állt fel az asztaltól Siwon. – Inkább nézzünk meg valami jó kis vígjátékot. Hoztam pár új filmet.
- Oké. De akkor ahhoz popcorn is kell! – próbáltam én is átvenni a jó hangulatot.
Siwon belenyúlt a táskájába majd kihúzott két csomag mikrózható popcornt.
- Tádám! – mutatta fel őket győzelemittasan.
- Hát te tényleg mindenre gondolsz! – vettem el tőle a két csomagot nevetve, majd kimentem a konyhába elkészíteni őket.
Igyekeztem vidám lenni, végül is attól, hogy itt szomorkodom nem változik meg semmi. Akkor már legalább hozzak ki annyit a helyzetemből, amennyit lehetséges.
Siwonnak átadta nekem a filmválasztás jogát, én pedig egy olyan mellett döntöttem, amelyikben az egyik kedvenc színészem játszott, és a tartalom alapján is jónak tűnt. Végül három filmet néztünk meg egymás után. Jót tett ez a kis kikapcsolódás és a gondolataim is elterelte. Mire végeztünk már hajnalodott, beestem az ágyamba, és rögtön el is aludtam.

Dél is elmúlt már mire felébredtem, lustálkodtam még egy kicsit, de azok az isteni illatok, amik a konyha felől jöttek, végül kicsábítottak az ágyból. Esküszöm, ha Siwon megkérné a kezem nem mondanék neki nemet. Lehet meg kéne kérdeznem tőle, nincs szüksége esetleg egy lakótársra. A délután hátralévő része viszonylag hamar eltelt, megint gozással ütöttük el az időt. Siwon megdicsért, hogy mennyit fejlődtem, ha ez így meg tovább a végén még profi játékos lesz belőlem. Majd este a szokásos időben nyílt az ajtó.
- Sziasztok, megjöttem! – nyitott be Hyukie.
- Szia. – köszöntünk neki.
- Mi újság? Hogy vagytok?
- Egész jól. – mosolyodtam el.
- Akkor jó. – mosolygott vissza rám.
Furcsa, de így, hogy tudtam a múltjáról kezdtem más szemmel látni. Biztonságban éreztem magam mellette, tudtam, hogy megvéd, bármi történjék is. De ez vonatkozott a másik két fiúra is. Valami tegnap óta megváltozott, éreztem. Azt hiszem közelebb kerültünk egymáshoz, most már mindegyikőjükben meg tudtam bízni.
Siwon elment összeszedni a holmijait, ám közben feltűnt, hogy Hyukie utánamegy és valamit nagyon sutyorognak.
- Fiúk, történt valami? – kérdeztem rá egyenesen. Nem akartam, hogy bármit is eltitkoljanak előlem, akármi történjék is, jogom van tudni róla.
Egymásra néztek egy pillanatra, aztán Siwon megköszörülte a torkát.
- Nos, úgy néz ki találtunk egy nyomot. Egyenlőre többet nem mondhatok.
- Csak nem akartuk addig elmondani, amíg nem biztos, nem akartuk, hogy feleslegesen reménykedj! – tette hozzá Hyukie.
- Értem. – elég lehangoló fejet vághattam, mert Siwon odajött hozzám és egyik karjával átkarolta a vállam.
- Ne búslakodj, visszamegyek és Haeval a végére járunk! Emlékszel? Megígértem. – mosolygott rám.
- Igen. – bólintottam.
- Vigyázz rá! – szólt még oda Hyukienak, aztán kiment az ajtón.
- Mit csináljunk? – fordult felém Hyukie. – Dvd, go vagy inkább fáradt vagy és lefeküdnél.
- Inkább elmennék aludni, ha nem gond. – egyáltalán nem voltam még álmos, de olyan fáradtnak éreztem magam mintha legalább 80 éves lennék. Muszáj volt egy kicsit kipihenni magam.
- Dehogyis! Szép álmokat! Ha bármi van, csak szólj!
- Köszönöm. Jó éjt!
- Jó éjt!
Felmentem az emeletre gyorsan lezuhanyoztam, aztán bebújtam az ágyamba. Már egy jó ideje feküdtem éberen és még mindig nem jött álom a szememre. Később víz csobogását hallottam, tehát Hyukie is elment fürdeni, aztán néma csend borult a házra. Kint süvöltött a szél, csak úgy tépkedte a fák ágait, félelmetes hangokat kiadva. Végül nem bírtam tovább. Nem érdekel mit gondol rólam, szükségem volt rá! Szükségem volt az érintésére, karjai ölelésére! Szükségem volt rá, hogy valaki megvédjen, hogy valaki most velem legyen. Kibújtam az ágyból, odamentem Hyukie szobája elé, óvatosan benyitottam az ajtón, majd odalopóztam az ágyához. Hirtelen világosság lett és egy fegyver csövével találtam szembe magam.
- Te jó ég! Te meg mit settenkedsz itt? – nézett rám egyszerre ijedten és haragosan. – És ha lelőlek?
- Ne haragudj! Én csak... – közel álltam hozzá, hogy elsírjam magam.
- Valami baj van? –  vált hangja és arca is egyszerre aggódóvá.
- Én csak...nem aludhatnék itt ma este? Tudom ez ellenkezik a szabályokkal...
- Gyere! – emelte fel a takarót, hogy bemászhassak mellé.
Bebújtam mellé az ágyba, Hyukie lekapcsolta a villanyt.
- Próbálj meg aludni. Nincs semmi baj. - éreztem ahogy karjai körém fonódnak, ahogy szorosan magához ölel. Fejét hajamba fúrta, éreztem nyakamon leheletét. Átkaroltam én is, és mellkasára hajtottam fejem. Szíve egyenletes dobbanása szép lassan engem is megnyugtatott. Mennyire vágytam már rá, hogy karjaiban tartson. Milyen régóta álmodoztam már erről a percről. Azt kívántam bárcsak soha többé ne engedne el, bárcsak ez a pillanat örökké tartana.
- Hyukie. – szakadtam ki belőlem és még szorosabban öleltem.
- Sss, nincs semmi baj. – vigasztalt, miközben hajam simogatta. – Majd én vigyázok rád.
Kicsit elhúzódott tőlem, hogy kezével óvatosan felemelhesse állam, majd lehajolt és lágyan megcsókolt.

8. fejezet

- Mi az, Donghae? – szinte suttogva ejtettem ki a szavakat.
Rám emelte szomorú tekintetét aztán újra a padlót kezdte el fixírozni, mintha csak a sötétbarna szőnyeg gyógyír lenne sebeire. Hosszú percekig csak meredt némán maga elé, én pedig nem mertem megtörni a csendet. Végül mesélni kezdett.
- Hyukie 8 éves volt mikor az édesanyja rablógyilkosság áldozata lett. Szörnyű csapás volt ez az egész családnak, és ezt még csak tovább tetézte, hogy mindez a kis Hyukie szeme láttára történt. Végig nézte, ahogy megölik az édesanyját. Az édesapja nagyon aggódott érte, félő volt, hogy egy ilyen esemény maradandó károsodást okoz a lelkében. Csak hogy a kis Hyukie egész hamar összeszedte magát. Minden fájdalmát, dühét, keserűségét, haragját egyetlen célba egyesítette, hogy ilyesmi soha senkivel ne történhessen meg többet. Ezért állt rendőrnek. Keményen tanult és dolgozott, hogy ő legyen a legjobb. Számára ez nem csak egy hivatás, mondhatni életvitel. Nem csak akkor rendőr mikor rajta van az egyenruha, bárhol, bármikor képes bárkinek segíteni, ezt te magad is tapasztalhattad.
- Ez borzalmas. El se tudom képzelni, hogy lehet egy ilyen szörnyűséget túlélni. – teljesen ledöbbentem, sosem hittem volna, hogy Hyukie mindig vidám mosolya mögött ilyen mély fájdalom rejtőzik.
- A nővére, Sora sokat segített neki. Szinte az anyja lett Hyukienak, a mai napig nagyon szoros kapcsolat van közöttük, akárcsak az édesapjával.
Eszembe jutottak a saját szüleim, és az, hogy milyen régen látogattam meg őket utoljára. Talán nem kéne annyit a munkával foglalkoznod, hallottam egy  kicsiny, halk hangot bensőmben, és tudtam, hogy igaza van.
- De  hagyjuk is a múltat. – mosolygott keserűen Hae. – Ami volt elmúlt, nem igaz?
Próbált úgy tenni mint aki vidám, de elég volt belenéznem a szemeibe, hogy tudjam mindez hazugság. Nem hiába voltak rémálmai, nem tudott túllépni a múltján, így a jelenét sem tudta megélni. Legszívesebben megint átöleltem volna, elmondtam volna neki, hogy ez az egész nem az ő hibája volt, hogy nem ő tehet arról, ami történt, ne okolja tovább magát. De tudtam, hogy most mindez hiába való lenne, és nem akartam azt az apró bizalmat, amit most kaptam tőle rögtön elveszíteni.
- Ne haragudj, hogy felébresztettelek az éjszaka közepén. – kért elnézést.
- Semmi baj Hae, és ha bármi van, én itt vagyok. – valahogy segíteni akartam neki, de sajnos ennél többre pillanatnyilag nem voltam képes.
- Tudom, és köszönöm. – most először mosolygott rám őszintén, szívből.
- Akkor jó éjt! – búcsúztam el.
- Jó éjt!
Visszamentem a szobámba és lefeküdtem az ágyamba, de még sokáig forgolódtam mielőtt újra el tudtam aludni, egyre csak a három fiú története járt a fejemben.

Másnap reggel, lefelé menet a lépcsőn isteni illatok csapták meg az orromat. Gyorsan besprinteltem a konyhába, hogy megnézem mi lehet ez, és majdnem fenékre estem a döbbenettől, amikor megláttam Haet a konyhában tüsténkedni.
- Szép jó reggelt. – üdvözölt mosolyogva.
- Jóó reggelt. – dadogtam zavartan.
- Csak nem meglepődtél?
- Neeem, csak nem tudtam, hogy tudsz főzni, eddig még sosem... – akadt el a hangom.
- Hát ha valaki egymaga él, legalább a reggeli készítéséig nem árt eljutnia. – vigyorgott rám. – Mondtam már, hogy mennyei palacsintát készítek?
- Csak nem az lesz reggelire? – szagoltam bele a levegőbe.
- De-de. Te csak ülj le máris hozok neked.
Kényelembe helyeztem magam és vártam, hogy Hae megjöjjön az egyik kedvenc ételemmel. Kihozott néhány szelet palacsintát, mellé eper és barack lekvárt, nekem teát, magának kávét.
- Hát akkor lássunk neki!
Nem kellett kétszer mondania! Először egy eperlekvárosat kóstoltam meg, nagyon finom volt.
- Mmm Hae ez valami fenséges!
- Köszönöm szépen! Örülök, hogy ízlik.
- És nem mellesleg, istenien áll rajtad a kötény. – kuncogtam.
- Hát ha még se jönne be a rendőri pálya, akkor elmegyek szakácsnak.
- Akkor ez azt jelenti, hogy ma te csinálod az ebédet is?
- Hogy mi? – kerekedtek ki Donghae szemei.
- Hát egy szakácsnak ebédet is tudnia kell készíteni, nemcsak reggelit, na meg vacsorát is. – soroltam.
- Hé csak lassan a testtel – tiltakozott két kezét keresztbe téve maga elő. – Csak szép sorjában, lépésről-lépésre, oké?
Felnevettem.
- Rendben, akkor a mai ebédet még én csinálom. – kacsintottam rá.
Örültem, hogy kezdünk összebarátkozni Haeval, kiderült, hogy egész jó fej srác tud lenni, ha akar. Este Siwon azt hitte rossz helyre jött mikor meghallotta kintről a nevetésünk.
- Hát ti meg mióta vagytok ilyen jóban srácok? – kérdezte csodálkozva.
- Titok! – mondtuk egyszerre Haeval, majd kitört belőlünk a nevetés.
Siwon csak csóválta a fejét, de nekünk eszünkbe ágába se jutott bármit is elmondani.
- Na jól van, én akkor indulok is. Vigyázz magadra! – mosolygott rám Donghae, mielőtt becsukta volna maga mögött a bejárati ajtót.
- Te, nekem fogalmam sincs mit műveltél vele, de rég láttam már ilyen felszabadultnak.
- Tudod én mindenkiből kihozom a legjobbat! – incselkedtem Siwonnal.
- Igen? És belőlem mit tudnál kihozni? – kérdezte kihívóan.
- Hmm. – gondolkodtam el. – Mondjuk jobban megnyílhatnál előttem.
- Még ennél is jobban? – nevetett fel.
- Kis titkolózós vagy te is!
- Nem is!
- De az vagy! – nyújtottam ki rá a nyelvem.
- Jól van, akkor kérdezz!
- Kik azok, akik meg akarnak ölni?
A levegő egy pillanat alatt megfagyott körülöttünk.
- Tényleg tudni akarod? – nézett rám komoly tekintettel Siwon.
- Igen, jogom van tudni kik törnek az életemre.
- Rendben van. Elmondom neked.
Leültünk az asztalhoz és Siwon mesélni kezdett.