9. fejezet

- Akit láttál az egy bérgyilkos volt, a neve Cho Kyuhyun, róla már mondtunk pár szót. Alvilági körökben csak evilként ismerik, mivel híres kegyetlenségéről és démoni mosolyáról. Gyors, precíz, tökéletes munkát végez. Te vagy az első szemtanú, aki élve megúszott egy vele való találkozást. A szervezet, amelyhez tartozik 3-4 éve bukkant fel a városban és nagyon hamar a legnagyobb bűnbandává nőtte ki magát. A főnökük egy Kim Heechul nevű férfi, nem sokat tudni róla. A semmiből bukkant fel és hihetetlen gyorsan övé lett az egész környék. Az ő jobb keze Park Jungsu, ismertebb nevén Leeteuk. Ő intéz mindent, tud minden egyes kis piszkos ügyletéről. Azt beszélik nélküle Heechul semmire sem menne. És ott van Sungmin a másik veszélyes bérgyilkos. Nagyon kedves és barátságos, ilyen minden anya ilyen vőt szeretne típus és nagyon jóképű is, és pontosan ezt használja ki. Elcsábítja a nőket és rajtuk keresztül jut áldozata közelébe, vagy éppen tőlük szerez információt. Megtévesztő külseje ellenére, belül hideg mint a jég. Lelkiismeret furdalás nélkül átgázol mindenen és mindenkin. Ők a legfontosabbak a szervezetben, persze vannak még ezen kívül is jócskán embereik. Mindennel foglalkoznak, amit csak el tudsz képzelni, kábítószer, fegyver, embercsempészet.

- Huh – nem tudtam ennél értelmesebbet kipréselni magamból. Tehát egy kíméletlen gyilkosokból álló, mindenre elszánt bűnbanda üldöz. Valahogy az ilyet egy kicsit nehéz megemészteni.
- Jól vagy? – hajolt Siwon közelebb hozzám.
- Igen, csak egy kissé sokkolt, amit az előbb mondtál.
- Tudom. Sajnálom.
- Nem a te hibád! Én akartam tudni.
- Elkapjuk őket, megígérem. Rendben? – tette kezét karomra.
Annyira biztató volt a mosolya, nem tudtam nem hinni neki.
- Rendben. – próbáltam én is mosolyogni.
- Na de ne búslakodjunk! – állt fel az asztaltól Siwon. – Inkább nézzünk meg valami jó kis vígjátékot. Hoztam pár új filmet.
- Oké. De akkor ahhoz popcorn is kell! – próbáltam én is átvenni a jó hangulatot.
Siwon belenyúlt a táskájába majd kihúzott két csomag mikrózható popcornt.
- Tádám! – mutatta fel őket győzelemittasan.
- Hát te tényleg mindenre gondolsz! – vettem el tőle a két csomagot nevetve, majd kimentem a konyhába elkészíteni őket.
Igyekeztem vidám lenni, végül is attól, hogy itt szomorkodom nem változik meg semmi. Akkor már legalább hozzak ki annyit a helyzetemből, amennyit lehetséges.
Siwonnak átadta nekem a filmválasztás jogát, én pedig egy olyan mellett döntöttem, amelyikben az egyik kedvenc színészem játszott, és a tartalom alapján is jónak tűnt. Végül három filmet néztünk meg egymás után. Jót tett ez a kis kikapcsolódás és a gondolataim is elterelte. Mire végeztünk már hajnalodott, beestem az ágyamba, és rögtön el is aludtam.

Dél is elmúlt már mire felébredtem, lustálkodtam még egy kicsit, de azok az isteni illatok, amik a konyha felől jöttek, végül kicsábítottak az ágyból. Esküszöm, ha Siwon megkérné a kezem nem mondanék neki nemet. Lehet meg kéne kérdeznem tőle, nincs szüksége esetleg egy lakótársra. A délután hátralévő része viszonylag hamar eltelt, megint gozással ütöttük el az időt. Siwon megdicsért, hogy mennyit fejlődtem, ha ez így meg tovább a végén még profi játékos lesz belőlem. Majd este a szokásos időben nyílt az ajtó.
- Sziasztok, megjöttem! – nyitott be Hyukie.
- Szia. – köszöntünk neki.
- Mi újság? Hogy vagytok?
- Egész jól. – mosolyodtam el.
- Akkor jó. – mosolygott vissza rám.
Furcsa, de így, hogy tudtam a múltjáról kezdtem más szemmel látni. Biztonságban éreztem magam mellette, tudtam, hogy megvéd, bármi történjék is. De ez vonatkozott a másik két fiúra is. Valami tegnap óta megváltozott, éreztem. Azt hiszem közelebb kerültünk egymáshoz, most már mindegyikőjükben meg tudtam bízni.
Siwon elment összeszedni a holmijait, ám közben feltűnt, hogy Hyukie utánamegy és valamit nagyon sutyorognak.
- Fiúk, történt valami? – kérdeztem rá egyenesen. Nem akartam, hogy bármit is eltitkoljanak előlem, akármi történjék is, jogom van tudni róla.
Egymásra néztek egy pillanatra, aztán Siwon megköszörülte a torkát.
- Nos, úgy néz ki találtunk egy nyomot. Egyenlőre többet nem mondhatok.
- Csak nem akartuk addig elmondani, amíg nem biztos, nem akartuk, hogy feleslegesen reménykedj! – tette hozzá Hyukie.
- Értem. – elég lehangoló fejet vághattam, mert Siwon odajött hozzám és egyik karjával átkarolta a vállam.
- Ne búslakodj, visszamegyek és Haeval a végére járunk! Emlékszel? Megígértem. – mosolygott rám.
- Igen. – bólintottam.
- Vigyázz rá! – szólt még oda Hyukienak, aztán kiment az ajtón.
- Mit csináljunk? – fordult felém Hyukie. – Dvd, go vagy inkább fáradt vagy és lefeküdnél.
- Inkább elmennék aludni, ha nem gond. – egyáltalán nem voltam még álmos, de olyan fáradtnak éreztem magam mintha legalább 80 éves lennék. Muszáj volt egy kicsit kipihenni magam.
- Dehogyis! Szép álmokat! Ha bármi van, csak szólj!
- Köszönöm. Jó éjt!
- Jó éjt!
Felmentem az emeletre gyorsan lezuhanyoztam, aztán bebújtam az ágyamba. Már egy jó ideje feküdtem éberen és még mindig nem jött álom a szememre. Később víz csobogását hallottam, tehát Hyukie is elment fürdeni, aztán néma csend borult a házra. Kint süvöltött a szél, csak úgy tépkedte a fák ágait, félelmetes hangokat kiadva. Végül nem bírtam tovább. Nem érdekel mit gondol rólam, szükségem volt rá! Szükségem volt az érintésére, karjai ölelésére! Szükségem volt rá, hogy valaki megvédjen, hogy valaki most velem legyen. Kibújtam az ágyból, odamentem Hyukie szobája elé, óvatosan benyitottam az ajtón, majd odalopóztam az ágyához. Hirtelen világosság lett és egy fegyver csövével találtam szembe magam.
- Te jó ég! Te meg mit settenkedsz itt? – nézett rám egyszerre ijedten és haragosan. – És ha lelőlek?
- Ne haragudj! Én csak... – közel álltam hozzá, hogy elsírjam magam.
- Valami baj van? –  vált hangja és arca is egyszerre aggódóvá.
- Én csak...nem aludhatnék itt ma este? Tudom ez ellenkezik a szabályokkal...
- Gyere! – emelte fel a takarót, hogy bemászhassak mellé.
Bebújtam mellé az ágyba, Hyukie lekapcsolta a villanyt.
- Próbálj meg aludni. Nincs semmi baj. - éreztem ahogy karjai körém fonódnak, ahogy szorosan magához ölel. Fejét hajamba fúrta, éreztem nyakamon leheletét. Átkaroltam én is, és mellkasára hajtottam fejem. Szíve egyenletes dobbanása szép lassan engem is megnyugtatott. Mennyire vágytam már rá, hogy karjaiban tartson. Milyen régóta álmodoztam már erről a percről. Azt kívántam bárcsak soha többé ne engedne el, bárcsak ez a pillanat örökké tartana.
- Hyukie. – szakadtam ki belőlem és még szorosabban öleltem.
- Sss, nincs semmi baj. – vigasztalt, miközben hajam simogatta. – Majd én vigyázok rád.
Kicsit elhúzódott tőlem, hogy kezével óvatosan felemelhesse állam, majd lehajolt és lágyan megcsókolt.