10. fejezet

Azt hittem álmodom, féltem, hogy mindjárt felébredek, és ő nem lesz itt mellettem, de mindez valóság volt. Ahogy ajkai megérintették ajkaim, csókja édes volt, akár a méz. Rám mosolygott, amitől szívem rögtön hevesebben kezdett dobogni. Lágyan végigsimított arcomon, érintése alatt megremegett egész testem. Láttam a vágyát a szemében, ugyanazt, ami engem is fűtött, és mindketten tudtuk, hogy itt nincs megállás. Újra ajkaimra tapadt, de ezúttal jóval vadabbul csókolt meg. Majd áttért a  nyakamra, apró puszikkal halmozva el azt. Keze közben pólóm alá csúszott, oldalamat kezdte el simogatni. Fejemet hátrahajtottam, apró nyögésekkel adtam tudtára nagyon is élvezem, amit csinál. Érintései és csókjai úgy váltak egyre hevesebbé, ahogy egyre inkább feltüzelte szenvedélye. Lehúzta rólam pólómat, majd végigsimított meztelen felsőtestemen. Érintése égette bőrömet. Egyre jobban kívántam őt, nem tudtam többé rendesen gondolkodni, megszűnt minden körülöttünk, nem létezett más csak ő meg én. Ajkai bejárták felsőtestem minden egyes porcikáját, előidőzve melleimnél, miközben keze egyre lejjebb vándorolt. Elérve rövidnadrágomat egy rántással lehúzta rólam. Rám mosolygott én pedig lehúztam magamhoz, hogy megcsókolhassam. Aztán hirtelen átfordítottam magunkat, hogy most én kerüljek felülre. Csípőjére ültem és győzelemittasan mosolyogtam rá.
- Most én jövök!
Láttam arcán, hogy tetszik neki a dolog, teljesen elengedte magát, jelezve, hogy azt tehetek vele, amit csak akarok. Lehajoltam és lágyan megcsókoltam, aztán lehúztam róla a pólót és végighúztam kezem izmos mellkasán. Hasának minden apró kockáját érintettem, nyelvemmel mellbimbóit kényeztettem. Puszijaimmal beterítettem egész felsőtestét, fokozatosan haladtam lefelé egészen míg el nem értem boxeréig. Levettem róla, majd végighúztam kezem férfiasságán, mire hangosan felnyögött. Tovább kényeztettem kezemmel aztán a számmal okoztam neki gyönyöröket. Éreztem nem kell sok és elmegy, ám ekkor fordított és én kerültem alulra. Láttam rajta, hogy sikerült alaposan feltüzelnem, ahogy végignézett rajtam, szinte felfalt tekintetével, ami bugyimnál állt meg. Letépte rólam fehérneműm és lágyan körözni kezdett csiklóm körül. Aztán nyelvével kezdett egy kényeztetni, miközben egyik ujjával óvatosan belém hatolt, majd még egy ujját belém csúsztatta és mozgatni kezdte bennem. Nyögéseim egyre szaporábbá váltak, ahogy egyre gyorsabban mozgatta bennem ujjait, nem bírtam tovább, teljesen magamban akartam őt érezni.
- Hyukie... nem bírom... tovább... akarlak! - nyögtem.
Azonnal teljesítette kérésem, kihúzta ujjait, hogy aztán férfiasságával hatolhasson belém. Először lassan kezdett el mozogni bennem, de én már túlságosan fel voltam izgatva.
- Gyorsabban - lihegtem, mire gyorsítani kezdett a tempón. Egyre erőteljesebben és mélyebbeket lökött bennem, aprót sikkantottam mikor elérte gyenge pontomat.
- Mind...járt. - nyögtem, mire még jobban gyorsított a tempón. Mindketten szaggatottan vettük a levegőt, nyögéseink betöltötték az egész szobát. Éreztem, hogy nem bírom tovább és egy nyögés kíséretében elélveztem, majd néhány lökéssel később Hyukiet is elérte a gyönyör és lihegve borult rám. Kellett néhány perc míg légzésünk újra egyenletessé vált. Hyukie legördült rólam, majd mellkasára vont és egyik kezével hajam kezdte simogatni, a másikkal pedig átkarolt. Odabújtam hozzá még jobban befészkelve magam ölelésébe, és azt kívántam bárcsak sose érne végett ez a pillanat. Annyira tökéletes volt minden, olyan boldog voltam. Nem akartam, hogy eljöjjön a hajnal, legszívesebben megállítottam volna az időt, hogy így maradhassunk egymás karjaiban, örökre. Az se érdekelt volna, ha életem további részét sötétségben kellett volna töltenem, ha ő itt van velem. Elfelejtettem a támadást, hogy bérgyilkosok üldöznek, ebben a pillanatban csak mi ketten léteztünk, senki, és semmi más. De az idő folyását nem lehet megállítani, és a boldogság hamar szertefoszlik. Elég egy hang, egy pillanat és minden megváltozik.
Valami koppanásszerű hangot hallottunk.
- Mi volt ez? - kapta fel a fejét Hyukie.
- Nem tudom. - kissé megrémültem, de reméltem, hogy a kinti szél játszadozik csak velünk, vagy valamilyen állat jár kint az éjszakában és az csap ilyen zajt.
- Megyek megnézem. - húzta fel alsónadrágját Hyukie, kezébe vette fegyverét és elindult le a földszintre.
Pár percig csendes volt minden, aztán pár puffanást hallottam, majd újra csend borult az egész házra. Feszülten figyeltem, de nem hallottam semmit. Aztán egyszer csak nyílni kezdett az ajtó, én pedig akaratlanul is belemarkoltam a paplan huzatába.
- Hyukie, te vagy az? - hangom halk és gyenge volt, kezdtem egyre jobban félni.
Egy alak bukkant fel az ajtóban, de nem tudtam megállapítani a sötétben, hogy ki az.
- Hyukie? Ha te vagy az, kérlek válaszolj! - hangom remegett a félelemtől, szívem majd kiugrott a helyéről.
- Nem egészen. - lépett hozzám közelebb az idegen. Apró sikkantás hagyta el ajkaim, ahogy a szobába besütő hold fényében felismertem benne Kyuhyunt. Ösztönösen feljebb húztam magamon a paplant. Az arcán megjelenő ördögi mosoly a félhomályban csak még ijesztőbben hatott. Felvette a földről a ruháim és az ágyra dobta.
- Öltözz fel!
Óvatosan magamhoz húztam a ruháim, de nem mozdultam. Hirtelen belém hasított a gondolat, vajon mióta lehettek a lakásban?
- Ti...mikor...
- Ó épp a végjátékra értünk ide, de nem akartuk megzavarni az újdonsült párt. - Kyuhyun hangja merő gúny volt.
- Hyukie! - kiáltottam fel, ahogy végre tudatosult bennem, hogy fogalmam sincs mi van vele. - Mit... csináltatok...vele? - nyögtem ki félve a szavakat.
- Nyugi, nincs semmi baja a barátodnak!
Nem tudtam, hogy hihetek-e neki, az arckifejezése nem sok jóval kecsegtetett.
- Na mi van már? Ó, csak nem szégyenlős  a kicsike? - a hang irányába néztem, és az ajtó sötétjéből egy fickó lépett elő. Szőke haj, kedves mosoly, megnyerő külső, Sungmin, hasított belém a felismerés.
- Ugyan már, nem akarunk bántani, legalábbis egyenlőre. - vidám tekintetétől és barátságos mosolyától megfagyott bennem a vér, ez még rosszabb volt mint Kyuhyuné, mintha egyenesen magával az ördöggel néztem volna farkasszemet.
- Jól van elfordulunk míg felöltözöl. - nevetett fel Kyuhyun, odasétált Sungmin mellé, majd mindketten hátat fordítottak nekem, de Kyuhyun a válla fölött még egy pillanatra hátranézett. - És csak semmi ostobaság. Az én fegyverem szó szerint halálos. - ütött az oldalánál lévő dudorra.
Remegve vettem fel pólómat, aztán valahogy magamra húztam a rövidnadrágomat is.
- Ké...kész vagyok.
- Na akkor most indulás! - Kyuhyun odajött és karomnál fogva kirángatott az ágyból.
- Hova visznek? - sikoltottam.
- Fogd be a szád! - üvöltött rám Sungmin, szeme elsötétült a haragtól, amitől jobbnak láttam, ha csöndben maradok.
Lementünk a lépcsőn a földszintre, ahogy az előszobába értünk megláttam a földön fekvő Hyukiet, feje mellett egy nagy vértócsával.
- Hyukieee - sikoltottam fel, gyorsan odaszaladtam hozzá, hogy megnézzem mi van vele.
- Hagyd békén! - jött oda Kyuhyun, és karomnál fogva próbált meg felhúzni, de én kirántottam magam szorításából. Megérintettem Hyukie arcát, de nem reagált rá semmit, édes istenem, az nem lehet, kérlek mond, hogy nem, szemeimet elöntötték a könnyek, hangos zokogásban törtem ki.
- Nyugi, nem halt meg! - Kyuhyun elrángatott tőle, Sungmin pedig közben kinyitotta a bejárati ajtót.
- Neeem! - üvöltöttem. - Nem akarom, ahogy elvigyenek. Kérem, én nem mondok senkinek semmit. Ne vigyenek el! Kérem! - Kyuhyun pólóját markolásztam, miközben, sírtam, rúgkapáltam, sikoltoztam, egészen addig, amíg egy tompa ütést nem éreztem a halántékomon. Lábaim hirtelen erőtlenné váltak, többé nem tudták megtartani súlyomat, azt még érzékeltem ahogy Kyuhyun megtart a karjaim alatt megfogva, aztán elsötétült minden.